Nem akármennyi pénz forog kockán, amikor összecsap a nehézsúlyú ökölvívás jelenlegi két legnagyobb sztárja, Olekszandr Uszik és Tyson Fury. A Sport1tv.hu azt írja, a bokszolóknak ez a második egymás elleni mérkőzése, amelynek helyszínét a rijádi Kingdom Arena adja, Szaúd-Arábiában.
Az első csatát az ukrán sportoló nyerte májusban, de a brit profi ökölvívó is veretlen volt addig. Most azonban érkezik a visszavágó.
Ahogyan azt emlékeztető gyanánt a portál kiemeli,
a profi bokszban nemcsak övekért és címekért bunyóznak, hanem rengeteg pénzért is.
A szóban forgó megmérettetés még az eddigiek közül is kimagasló pénztömeget jelent, ugyanis a májusi 150 millió dolláros díjra rátettek még egy vaskos lapáttal, azaz
ezúttal 190 millió dollár lesz az összdíjazás, ami mai árfolyamon 75,9 milliárd forintot jelent.
Ennek 55 százaléka lesz a vitathatatlan bajnoké, így nyilván 45 százalék jut Fury-nak, míg bő fél éve 70-30 volt az arány az alulmaradt brit javára. A magát „Cigánykirálynak” tituláló öklöző elmondása szerint őt nem az övek motiválják elsősorban, hanem az az óriási pénzösszeg, amit megkereshet a gálán.
A meccset a Sport2-n december 22-én, vasárnap 18 órai kezdettel lehet majd megnézni.