Az olimpia utolsó napjainak sikerei, no és az a tény, hogy a záráshoz közeledve egyre kevesebb versenyző volt, akinek még volt feladata az olimpián, kötetlenebbé, s persze hangosabbá is tette az olimpiai falut. Egyre többen ünnepeltek, zenéltek, táncoltak az utolsó napokhoz közeledve. A végén versenyzőkre azért figyelni kellett, hiszen nekik még megfelelő pihenésre volt szükségük. Mindenesetre nagy volt az öröm, hogy az úszók mellett legtöbb érmet szállító kajak-kenu csapat a szakmai stábbal együtt utolsó nap, vasárnap beköltözött a pálya mellőli szállásukról, így a legvégén mindenki együtt tudott ünnepelni, ők is velünk voltak egy rövid időre.
Sok vendég is jött még, nem csak a magyar csapathoz. Így a svéd királlyal és téli olimpiai érmesekkel is össze lehetett találkozni a faluban. Ugyanakkor a megnyitó és a záróünnepség napján vendégek már nem jöhetnek be a faluba biztonsági okokból, hiszen a buszok innen indulnak a helyszínekre a delegációkkal.
Kapcsolódó
A záróünnepség után nem maradt sok idő alvásra, majd mindenki ünnepléssel, bulival zárta a világeseményt. A magyar csapat szomszédjában lakó ausztrálok DJ-t is hoztak a faluba, óriási fesztivált csaptak.
Forma 1-es tempó
Az olimpia utolsó napja lényegében hasonlít a Forma-1-es futamokhoz. Még tartanak a versenyek, a sportolók, sportvezetők még elindulnak a záróünnepőségre, miközben a faluban már minden a bontásról, csomagolásról szól.
A magyar csapat házánál is közel 3 napig ment a pakolás, majd vasárnap a dekoráció bontása is megtörtént.
Összesen 32 raklapnyi szállítmányt (egészségügyi felszerelések, gépek, dekoráció, iroda, sportági felszerelések, stb.) készítettünk össze, amelyekért vasárnap, a záróünnepély közben érkezett a teherautó, hogy a felszereléseket kivigye az olimpiai falu melletti logisztikai központba, ahol a kamion átvette a szállítmányt és elindult Magyarország felé.
Szerencsére nem történt csúszás, így mindenki hazajöhetett az Aranygéppel hétfőn, nem kellett ügyeletest hagyni a helyszínen, akinek az elmaradt szállítást kellett volna intéznie.
Reptéri terminálló változott edzőközpont
Vasárnap egyébként a faluban lévő edzőcsarnokok kihelyezett repülőtéri check-in központtá változtak: a sportolók szállításában érdekelt valamennyi légitársaság kitelepült, s lehetőve tette a kényelmes csomagfeladást. Erre már csak azért is szükség volt, mert hétfőn közel egyidőben indult haza mindenki a két nagy párizsi reptérről menetrendszerinti és charter járatokkal.
A reggeli indulás során a csapat megtapasztalta, mennyit lendít a közlekedésen az elkülönített olimpiai sáv, az olympic lane – enélkül meglehetősen nehéz lett volna időben átérni a hétfői párizsi csúcsforgalmon. Az Orly repülőtér közelében egy rendőrautó vette át a felvezetést. A reptéren az olimpiai csapatokra külön odafigyeltek, gördülékenyen ment az ügyintézés. Az aranygép megtelt sportolókkal és vendégekkel, 46 köbméternyi feladott poggyásszal - a fedélzeten kis túlzással minden rést csomaggal tömtek tele, de így sikerült mindent egyszerre hazahozni.
A fordított névhasználat diszkrét bája
Az már csak itthon derült ki, hogy a franciáknak sikerült mindenkit a keresztnevén becsekkolni, így az egységes formacsomagok beazonosítása nem volt könnyű feladat a budapesti érkezéskor a BOK csarnokban.
Bár a nagy sporttáskákra a nevek nyomtatva is felkerültek, s azokat könnyebben lehetett a személyekhez kapcsolni, de a többi táska beazonosítása több mint egy órát vett igénybe.
Ezt a kellemetlenséget is bőven kárpótolta az az ünneplés, amiben az olimpiáról hazatérő versenyzőink részesültek a Puskás Stadion Szoborparkjában. Az ünnepség, a dedikálások és a sok-sok közös fotó után estefelé indulhatott el mindenki hazafelé.
Jön a paralimpia
Az olimpia magyar szempontból sikeresen ért végert, de nem feledkezhetünk el arról, hogy augusztus 28-tól Párizsban elkezdődik a Paralimpia is. A faluban a csomagolás közben természetesen gondoltunk a versenyre érkező magyar csapatra is. Az egyik elzárt apartmanban több doboz gyógyszert, kötszert, masszázs krémeket, orvosi gépeket és eszköket csomagoltunk és hagytunk a paralimpikonok számára, de van bőven kínálat egészséges eltartható száraz ételből is. A versenyek előtti utáni időszakot pedig a szintén Párizsban hagyott napernyők, napágyak segítségével pihenhetik majd ki a magyar sportolók, akiknek itthonról teljes szívvel drukkolunk.
A szerző, Pignitzky Dorottya, a MOB sportszakmai főmunkatársa, a párizsi csapatiroda tagja
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!