Hatalmas felháborodás övezte azt az esetet, amikor 2023 áprilisában kiderült, hogy Hidasnémeti külterületén lelőttek egy fokozottan védett, jeladóval ellátott svájci farkast. A nyomozás során egy 50 és egy 49 éves nyíregyházi férfi került a hatóságok látókörébe, akik a gyanú szerint az állat elejtését követően a tetemről levágták a jeladót, majd bedobták azt a Hernád folyóba, amit később a búvárok találtak meg. A két elkövetőt 2023. augusztus 2-án hajnalban fogták el. Később kiderült, egyikük 10 éves fia követte el a cselekedetet. Ő viszont életkorára tekintettel nem vonható felelősségre a tette miatt. A két gyanúsított idén májusig volt letartóztatásban, azóta mindketten bűnügyi felügyelet alatt állnak.
Most természetkárosítás és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé az Encsi Járási Ügyészség a két nyíregyházi férfit, akik felelősek a 250 ezer forint eszmei értékű állat elpusztítássáért – írta meg a 24.hu. Barkó Tamás, a Borsod Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban a lapnak azt mondta, hogy letöltendő börtönbüntetést kértek a bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottakra azzal, hogy mind a kettejüket tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alatti személyekkel foglalkozhatnának.
Az apánál arra is indítványt tettek, hogy végleg tiltsák el a vadászati foglalkozástól.
A négy bűncselekménnyel is vádolt apa 2–12 évig terjedő szabadságvesztést kaphat a cselekményéért a halmazati szabályok miatt. A másik vadász cselekménye 1–7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A két vadász tagadják a bűnösségét, nem tettek részletes vallomást – mondta az ügyész.
A vádirat szerint tavaly április elseje délután az egyik férfi rábízta a másikra a 10 éves kisfia felügyeletét, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
A férfi átengedte a lövés lehetőségét a gyereknek, aki kilőtte a fokozottan védett állatot, amit a helyszínén hagytak. Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról levágta a jeladót, és azt a tetemmel együtt berakta a kocsija csomagterébe. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, ahonnan azóta sem került elő.
Hamarosan ismét lehet farkasra vadászni, döntött az EU
Módosították a berni egyezményt, csökkentették a farkasok védettségét. A környezetvédők kritizálják a döntést. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!