Magyarország és Törökország arra törekszik, hogy tovább erősítse együttműködését a pénzügyek, a védelmi ipar, az energetika, valamint a migráció elleni küzdelem terén – jelentette ki Varga Mihály, miután egyetértési megállapodást írt alá Mehmet Simsek török pénzügyminiszterrel a két ország pénzügyi kapcsolatainak erősítéséről Budapesten.
A pénzügyminiszter kiemelte: Törökország stratégiai fontosságú partnere Magyarországnak, 2010 óta a kereskedelmi forgalom több mint a duplájára, az országba irányuló magyar export a másfélszeresére növekedett.
A tárcavezető Magyarország EU-elnökségi prioritásait ismertetve tájékoztatta török kollégáját, hogy Törökország nélkülözhetetlen partnere az Európai Uniónak többek között az energia- és regionális biztonság, valamint az illegális migráció elleni küzdelem területén.
Varga Mihály arra is kitért, a magyar uniós elnökség idejére kitűzött egyik cél az Európai Unió és Törökország közötti, mára már elavult vámunió modernizálása, továbbá Magyarország a vízumliberalizáció ügyében is támogatja Törökországot. A miniszter felhívta a figyelmet: Törökország a migráció tekintetében frontországnak számít, amely maga is rendkívüli erőfeszítéseket tesz az Európába irányuló migráció megállításáért.
Magyarországnak fontos, hogy az energiahordozókat a lehető legtöbb forrásból tudja beszerezni. A földgáz jelenleg döntően a Török Áramlat vezetéken érkezik Magyarországra
– tudatta a miniszter hozzátéve, hogy 2024 második és harmadik negyedévében összesen 275 millió köbméter török földgázforrás várható hazánkba, amely hazánk energiabiztonságát növeli.
A Magyarország és Törökország közötti áruforgalom tavaly rekordot döntött, 4,2 milliárd dollárra emelkedett, Törökország 310 millió euróval a 30. legnagyobb tőkebefektetőnk. Varga Mihály megjegyezte: a most aláírt megállapodással szorosabb együttműködés jön létre az állami pénzügyekben, például a makrogazdasági és költségvetési tervezés, az államadósság-kezelés, vagy a kincstár modernizációja terén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!