Két bontásra ítélt modernista épület, három kulturális és természeti örökségi helyszín, amelyeket invazív új épületek fenyegetnek, és két vallási örökségi helyszín, amelyek elhanyagolás vagy a finanszírozás hiánya miatt veszélyeztetettek. Az Europa Nostra és az Európai Beruházási Bank (EIB) Intézete közzétette Európa legveszélyeztetettebb műemlékeinek és örökségi helyszíneinek 2025-ös listáját – írta meg az Építészfórum.

Az alábbi hét helyszín egy 10 000 eurós örökségi támogatásban részesül az EIB részéről, amelyet a helyszín megőrzésére fordíthatnak:

  • Az Arakelots Kolostor, Örményország

Az örmény Tavush régió erdeiben rejtőző kolostor és település az ország egyik jelentős középkori emléke. A település maradványaiból két templom, egy karavánszeráj, egy olajmalom és egy híd maradt fenn, melyek együtt az Örmény Selyemúton lévő élénk középkori kereskedelmi központ történetét mutatják be. A vallási és világi együttes – történelmi jelentősége ellenére – a 17. század óta elhagyatottan áll.

  • A Nyborg Kastély, Dánia

Dánia egyik legjobban megőrzött középkori királyi kastélya. A 12. században alapították, majd a 16. század során reneszánsz stílusjegyekkel alakították át. A kivételes történelmi és kulturális kastély egységét jogi védettsége ellenére invazív építési projekt fenyegeti. Új információs központot karanak létrehozni, amely több mint 2000 négyzetméter területet fedne le a kastély műemlékvédelem alatt álló régészeti udvarában.

  • Monemvasia vára, Görögország

A bizánci kortól napjainkig fennmaradt építményeivel Monemvasia vára egy hatalmas, meredek falakkal rendelkező mészkősziklán helyezkedik el, amelyet egy felvonó építésére vonatkozó terv fenyegeti. A projekt rontaná a látogatók élményét, és fenyegeti a táj vizuális épségét.

  • Az Orlai Nagyzsinagóga, Lengyelország

A 17. század második felében alapított Nagyzsinagóga a Belaruszhoz közeli Bielsk megyében található. A  holokauszt következtében raktárként szolgált a német katonák által ellopott javak számára, és a Tóra-szekrényt megsemmisítették. Az épületet szerkezeti károsodás fenyegeti. A Lengyelországi Zsidó Örökségvédelmi Alap egy multikulturális és oktatási központot hozna létre.

  • A Generalštab Modernista komplexum, Belgrád, Szerbia

A két tömbből álló épületkomplexumot 1953 és 1964 között eredetileg a Törzszászlóalj és a Honvédelmi Minisztérium számára építették. Az épület jelentős része súlyosan megsérült a NATO légicsapásai következtében 1999-ben. Egy amerikai magánbefektető a komplexum lebontásáról írt alá szerződést, és helyet adna egy nagyszabású szálloda- és ingatlanfejlesztési projektnek, amely a védett épület megsemmisítését jelentené. 

  • A Valhalla Úszócsarnok, Göteborg, Svédország

Skandinávia egyik legnagyobb fedett úszócsarnokát az 1950-es évek úttörő építészetének és díszítőelemeinek jelentős képviselőjeként tartják számon. A göteborgi önkormányzat új, nagyobb sport- és szórakoztató központok építését tervezi a helyén.

  • A Victoria Tower Gardens, London, Egyesült Királyság

A részben a londoni Westminster-palota világörökségi helyszínén a nyilvános park több mint 150 éve biztosít csendes oázist, de gyakran rendeznek itt nyilvános eseményeket, demonstrációkat és művészeti installációkat. Ennek egységét súlyosan veszélyezteti az ide tervezett nemzeti Holokauszt Emlékmű és Oktatóközpont, amely a park egész déli felét uralná, emellett csökkentené a park ellenálló képességét az éghajlati és csapadékszint-változásokkal szemben.