Donald Trump hivatalba lépése, és az ezzel járó radikális külpolitikai fordulatok óta Európában ismét jelentősen megnőtt a háborútól való félelem – a nyugati sajtóban egyre-másra jelennek meg a szakértői találgatások a várható forgatókönyvekről.
Az már nem egy nóvum, hogy az Európai Bizottság szerint, ha Oroszország eléri az Ukrajnában kitűzött céljait, Putyin ezen túl is kiterjeszti területi ambícióit, ezért az EU-nak azonnal fel kell készülnie egy nagyszabású háború valós lehetőségére, amit eddig a 2030-as évekre datáltak.
Legújabban viszont egyre korábbi lehetséges verziók látnak napvilágot, például Nagy-Britanniában, ahol Sir Richard Shirreff, a NATO volt főparancsnok-helyettese szombaton a Daily Mailben kijelentette:
alig két év múlva kitörhet a harmadik világháború Oroszország és a Nyugat között.
Felkészülés után jöhet is az attak
A brit szakértő úgy véli, hogy Trump és Putyin hamarosan megállapodnak az ukrajnai tűzszünetben, de szerinte
az Amerika által közvetített megállapodás nem békeszerződés, hanem csak a harcok átmeneti leállítása.
Úgy véli, a Kreml főnöke a 2027-ig tartó időszakot arra használhatja fel, hogy a fegyveres erőit megerősítse, és felkészüljön a Nyugattal vívott, teljes háborúra.
Sir Richard Shirreff a brit lapban részletesen felvázolja, hogyan következhet be a teljes eszkaláció két év múlva.
Eszerint támadást hajtanak végre orosz katonák ellen Donyeck térségében. Emiatt Moszkva az ukrán különleges erőket okolja majd, és létrehoz egy 60 kilométer széles ütközőzónát az ukrajnai határon „az orosz állampolgárok biztonsága érdekében”, illetve csapatokat küld a szomszédos országba.
Erre Kijev a NATO-hoz fordul segítségért, Trump viszont üdvözölni fogja az orosz ütközőzónát, és az ENSZ rendkívüli ülésén az Egyesült Államok és Oroszország közösen szavaz a geopolitikai térkép újra rajzolásáról.
Elszabadul a nukleáris pokol
Ezután Putyin elpróbálhatja a rendkívüli helyzetet, és harckocsikat guríthat át a NATO-tagország Észtország és Lettország határain.
A britek vezette harcoló erő súlyos veszteségeket szenvedhet a rakéták záporában, amire kénytelenek lesznek visszavonulni, majd
London kijelenti, hogy hivatalosan is háborúban áll Oroszországgal,
amely pusztító légicsapásokat mér Nyugat-Európára – vezeti le az extábornok.
Jóslata szerint a Nyugat napok alatt egyre inkább támadja majd az oroszországi célpontokat, miközben eszkalálódnak a Putyin elleni tiltakozások, a rezsim az összeomlás szélére kerül – ám
a geopolitikai helyzet a nukleáris pokol irányába fordul 2027 márciusában.
Lehet, hogy ez fikció, mégsem szabad elszalasztani a lehetőséget, hogy saját kezünkbe vegyük a sorsunkat és addigra elrettentsük Putyint a terveitől – figyelmezteti Európát Richard Shirreff.
Az idei lehet az utolsó békés nyár?
Németországban is újabb szakértő szólalt meg, aki még inkább hajmeresztő időket jósol: arra figyelmeztet, hogy Európa már most a nagy háború küszöbén áll, és
az idei nyár lehet az utolsó, amelyik békében telik.
Prof. Sönke Neitzel hadtörténész a Bild című német lapnak adott interjúban amiatt aggódik, hogy
Putyin már idén ősszel megtámadhatja a NATO-t
– ez pedig végzetes lenne a kontinens hadereje szempontjából.
Látjuk, hogy Putyin és Trump miatt a globális biztonsági helyzet megváltozik, miközben bejelentenek egy jelentős orosz manővert Fehéroroszországban, amitől a balti államok félnek, hogy átlépik a határt.
A NATO kölcsönös segítségnyújtási záradéka viszont valószínűleg már nem lesz érvényes, legalábbis az Egyesült Államokra, azaz az elrettentés gyengül – vezette le a hadtörténész, hangsúlyozva a védelmi felkészülés prioritását Németországban és az EU-ban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Felborogatják az amerikai termékeket a boltokban, durvul az európai bojkottmozgalom

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Már megint a nyugdíjkorhatár emelésének réme fenyeget

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait
