Az Európai Beruházási Alap (EIF) vezérigazgatója, Marjut Falkstedt a Web Summit első napján tartott előadásában rámutatott, hogy Európában hiányzik a vállalkozói szellem az AI szektorban. Elmondta, hogy „háromszor annyi AI mérnökünk van, mint az Egyesült Államoknak” (egy főre vetítve), mégis ez a tudás nem alakul át új vállalatokká és startupokká.
A szakember szerint az európai egyetemeknek kulcsszerepük van abban, hogy ezt a helyzetet megváltoztassák.
A közelmúltban megjelent Draghi-jelentés is rávilágít Európa és versenytársai közötti versenyképességi szakadékra.
Falkstedt kifejtette, hogy az EIF aktívan dolgozik az európai befektetési aktivitás növelésén, mivel az előző évhez képest 10 százalékos visszaesés volt tapasztalható. Az alap 3,85 milliárd eurót gyűjtött össze olyan mega alapok számára, amelyek nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalatokba fektetnek be. A fókuszterületek között szerepel az AI mellett a kvantumszámítástechnika és a félvezetőgyártás is.
Adminisztratív akadályok nehezítik a fejlődést
Az EIF vezetője részletesen beszélt a zöld technológiák fejlesztésének kihívásairól is. Kiemelte, hogy az EU Green Deal által szabott szabályozási környezetben
az egyik legnagyobb kihívás az országok közötti „adminisztratív terhek" kezelése.
„Mi elvégezhetjük a beruházási részét, de az országok közigazgatásának is ki kell vennie a részét abból, hogy a startupok ténylegesen piacra vihessék a termékeiket" – fogalmazott.
A női vállalkozók támogatása kiemelt prioritás
A Web Summit idei rendezvényén rekordszámú női alapítású startup vesz részt - a 3000 kiállító vállalkozás 44 százalékát nők indították. Falkstedt a PitchBook vezető elemzőjével, Navina Rajannal folytatott beszélgetésében elmondta, hogy az EIF konkrét célszámokat tűzött ki a nemek közötti egyenlőség előmozdítására.
„Idei célkitűzésünk, hogy befektetéseink 25 százaléka gender-diverz csapatokhoz kerüljön. Jelenleg 32 százaléknál tartunk, ezért megemeltük a célt 35 százalékra" – részletezte. Ennek ellenére a technológiai szektor továbbra is férfidomináns.
A nők továbbra is alulfizetettek, alulreprezentáltak és alulfinanszírozottak a tech szektorban
– világított rá a Web Summit ötödik „Global Women in Tech" jelentése. A megkérdezett 1000 nő közel harmada nevezte meg a finanszírozást fő akadályként egy vállalkozás elindításakor. A válaszadók több mint fele jelezte a női vezetők hiányát, és majdnem 51 százalékuk érzi úgy, hogy kevesebb fizetést kap, mint férfi kollégái.
Vállalkozói szemlélet kell az egyetemekre
Falkstedt határozott jövőképet vázolt fel az EIF szerepéről. „Pár év múlva remélem olyan helyzetben leszünk, amikor kijelenthetjük, hogy nem fektetünk be kizárólag férfiak vezette alapokba, mert ez rendkívül fontos" – hangsúlyozta.
A vezérigazgató szerint az EIF célja egy egységes európai kockázati tőkepiac létrehozása, amely hatékonyan tudja támogatni az innovatív technológiai vállalkozásokat.
A szakértő szerint az európai AI szektor fejlesztéséhez elengedhetetlen az egyetemek és a vállalkozói szféra szorosabb együttműködése.
Rengeteg tudás és know-how van itt, de ezt nem fordítjuk termékekké és startupokká
– fogalmazott. Az EIF vezetője szerint az EU-nak közös erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy az akadémiai szféra vállalkozóibb szemlélettel közelítsen az innovációhoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!