Mintegy 800 foglalható útvonal, 8100 munkatárs és 224 Airbus aircraft fűzhető a Wizz Air nevéhez – hangzott el a vállalat évzáró sajtótájékoztatóján. A cég vállalati kommunikációs menedzsere azt is elmondta, hogy már 16 ország 33 bázisára utaznak, és az elmúlt 12 hónapban 61 millió utast reptettek szerte a régióban.
Harangozó Olívia hozzátette, hogy a fent említett 224 aircrafton felül a következő ezer napban további 100 repülő áll majd a cég szolgálatába, és a flotta átlagéletkora 4,61 év.
Kapcsolódó
Gőzerővel folyik a pilótatoborzás
Európa harmadik legnagyobb low-cost légitársasága magyar viszonylatban 1200 alkalmazottal rendelkezik, 53 millió utast szállítottak A-ból B-be, 71 útvonalon repülnek és 2024-ben 7,1 millió volt az utaskapacitásuk.
Ha a 100 beérkező repülőgépet nézzük, azt jelenti, hogy a következő két és fél évben napi 5 embert kell felvennünk. Elsősorban légiutas-kísérőkre és pilótákra gondolunk
– mondta Radó András.
A Wizz Air kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője az Economx kérdésére azt mondta, szerencsére sok pilótájuk van, de próbálnak máshonnan is elcsábítani munkaerőt, ezen felül pedig a Wizz Air Pilot Academy-n (WAPA) is zajlik a képzés.
Radó András arról számolt be, hogy a cég nyíregyházi kisgépes képzésére egyre többen jelentkeznek, sőt, a projektet más országokban is meghirdették: elkezdik kinevelni az új pilótagenerációkat. A képzés díját a légitársaság állja, amelynek elvégzése után a frissen akkreditált pilóták többéves szerződést kapnak, és az évek során havonta vonják le a képzés díját a fizetésükből.
A vezető szerint egyre több a női pilóta, ám ezt még mindig vegyes fogadtatás övezi. Elmesélte, hogy nemrégiben volt egy olyan utas Londonban, aki - miután megtudta, hogy egy nő fogja vezetni a gépet – nem volt hajlandó felszállni a repülőre. A cabin crew később valahogy mégis rávette az illetőt, aki olyan elégedett volt a repülési élménnyel, hogy leszállás után személyesen dicsérte meg a női pilótát.
Prémium helyett a diszkont szolgáltatást választják
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy bár kívülről úgy tűnik, a világ gazdasági problémái mintha nem érintették volna a fapados társaságokat, Radó András szerint ez azért nem egészen így van. Persze az nem elhanyagolható, hogy a cég stratégiája teljesen más, mint egy prémium légitársaságé.
A vállalat egykori mottója, a Visiting friends and relatives (barátok és rokonok meglátogatása) kissé átalakult, kibővült, mióta Közép-Kelet-Európában nőtt az elkölthető jövedelem. Már nemcsak barátokat és rokonokat látogatnak meg repülővel hétvégén az utasok, hanem bejött az úgynevezett leisure-faktor (szabadidős utazás) is, így az emberek télen a meleg desztinációkat keresik, városokat látogatnak, tehát
már nem csak praktikus okból utaznak, hanem élvezetből is repülnek.
Korábban jellemző volt, hogy az észak-lengyelországi Gdanskból rengeteg „munkásjárat” indult Norvégiába, vitték az alkalmazottakat az olajfúró kutakhoz dolgozni, és ezek az utasok kérték, hogy legyen néhány melegebb helyre is járat, hogy ne csak dolgozni, hanem nyaralni is tudjanak menni.
Infláció ide vagy oda, a Wizz Air árai még mindig megfizethetőek, ezért az emberek inkább a diszkont légitársaságot választják, hogy a nyaralás helyszínén többet tudjanak költeni
– mondta a vállalat kommunikációs vezetője. Ha egy utazásra van 100 kreditünk, akkor magunk döntünk arról, hogy azt miként osztjuk fel: mennyit költünk repülésre, szállásra, szórakozásra. Úgy tűnik, egyre több ember választja az olcsóbb utazást, hogy később több pénzt tudjon költeni másra.
Költségtudatos működés
A vezető elmondta, hogy ez a működési modell a cégnél rettentő nagy tudatosságot igényel: ők ultra diszkont légitársaság, ami azt jelenti, hogy nem 3 órát tartózkodnak a földön, hanem 40 percet, 12-13 órát repülnek egy nap, sok ülés van egy gépen, és modern gépekkel repülnek, amelyek 18 százalékkal kevesebbet fogyasztanak. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy nemrégiben
a British Airways vette meg a Wizz Air 12-13 éves leselejtezett gépeit, amelyek ugyan egyáltalán nem voltak öregek, de a cégnél szeretik a modern flottát.
Harangozó Olívia arról is beszámolt, hogy a pandémia során kialakult home office-jelenség elterjedése óta egyfajta digitális nomádként egyre többen dolgoznak innen-onnan. Ezt érzékelik a cégnél, lesznek is erről tanulmányok, sőt, a tervek szerint a korosztályok repülési szokásait is elemezni fogják.
Az elmúlt 20 évben az olyan hagyományos légitársaságok, mint a KLM, a Lufthansa, a British Airways, nem tudtak olyan ütemben növekedni, mint a low-cost társaságok. Ennek egyik oka, hogy míg a nagyok terítenek, tehát hosszú úti célokat tesznek meg, és nagy elosztó központokban szórják szét az utasokat, addig a Wizz Air A-ból B-be szállítja az utasokat
– közölte Radó András.
Kihívások sora rángatta meg a vállalatot idén
Idén - főleg a nyár folyamán - hírek százai foglalkoztak azzal, hogy a Wizz Air mennyit késik, nem indul el, otthagyja az utasait. Ez azonban nem olyan fekete-fehér, mint amilyennek látszik. Radó András szerint több tényező is hátráltatta idén a tökéletes működést:
- az időjárás;
- a zsúfolt légtér (a háborús helyzet miatt);
- a légi-irányítás kapacitáshiánya;
- egészségügyi esetek.
A kommunikációs vezető kiemelte, hogy az elmúlt 10 évben 30 százalékkal nőtt a késések száma az időjárási körülmények miatt, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyzet egyre csak rosszabb lesz, ugyanis a klímaváltozás miatt egyre szélsőségesebb időjárással kell szembenéznie az emberiségnek, így a légiközlekedési iparnak is.
Az sem elhanyagolható, hogy két háború is zajlik nem olyan messze tőlünk, amely miatt brutálisan sűrű a régió légtere, ráadásul a magyar légtér egy kerülőút, és a számtalan „ide nem való” járat miatt tapasztalható egyre több késés. Radó András hangsúlyozta,
ezt nem lehet megoldani, nem mehetnek közelebb egymáshoz a repülők, csak azért, mert túl sokan vannak, repülésbiztonsági okokból kifolyólag komoly szabályokat kell betartani repülés közben.
Különböző okok miatt az idei járatok mindössze 0,38 százalékát kellett törölni, és bár ez nyilvánvalóan rendkívül alacsony szám, ez a cégnek iszonyatosan sok pénzbe kerül. Ezért a Wizz Air mindig arra törekszik, hogy megoldást találjon, mielőtt törölni kényszerülne egy járatot. Éppen emiatt 100 millió eurókat fektettek abba, hogy stabil legyen az operációjuk, megfelelő legyen az utasokkal való kommunikáció, a problémamegoldási készség, akárcsak a kártérítési folyamatok.
Harangozó Olivia arról számolt be, hogy a Wizz Airnél idén:
- 25 százalékkal kevesebb járatot töröltek;
- 5 százalékkal javult a pontosan érkező járatok száma;
- 11 százalékkal nőtt a pontos indulások száma.
Radó András azonban kiemelte, ők bármennyire is igyekeznek, hogy a saját portájukon minden flottul menjen, az időjárási körülményekkel és a háborús helyzettel sajnos ők nem tudnak mit kezdeni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!