Az év eleji albérletdrágulás szinte törvényszerűnek mondható, mivel a januári fizetésemelések miatt a bérbeadók is többet tudnak elkérni a kiadó lakásokért.
A KSH legfrissebb – 2024 novemberi – statisztikája alapján a nettó átlagkeresetek éves összevetésben közel 12 százalékkal emelkedtek. Ez részben megmagyarázza, hogy miként lehetséges a folyamatos bérletidíj-emelkedés egy gazdasági kihívásokkal tarkított időszakban.
Kapcsolódó
A részletesebb kínálati adatok rámutatnak, hogy a drágulás motorját az olcsóbb kiadó lakások áremelkedése hajtja. Budapesten például az albérletárak középértéke tavaly óta alig változott a tulajdonosok kínálatában. 2024 februárjához hasonlóan most is 250 ezer forint a fővárosi bérleti díjak medián értéke, ami csak úgy lehetséges, hogy az olcsóbb albérletek ára nagyobb ütemben emelkedik, mint a drágábbaké
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Habár a budapesti átlagos bérleti díj 250 ezer forintot tesz ki, érdemes azonban körülnézni alaposan a piacon, mivel a kínálat legolcsóbb 25 százalékba tartozó kiadó lakóingatlanok havi bérleti díja legfeljebb 200 ezer forintot tesz ki. A legdrágább kerület továbbra is az V., ahol a bérleti díjak átlaga 350 ezer forint.
A legszélesebb választékot a XI. és a XIII. kerület nyújtja a bérlőknek. Előbbi városrészben az átlagos lakbér 260 ezer, utóbbiban 250 ezer forint. Ugyanakkor a kínálat legolcsóbb negyedét képviselő bérelhető lakások esetében a XI. kerületben legfeljebb 220 ezer, a XIII.-ban pedig 200 ezer forintot kérnek a tulajdonosok. A XVIII., XIX., XX. és XXI. kerületben pedig a legalacsonyabb áron elérhető lakóingatlanokat legfeljebb 150-160 ezer forintért hirdetik a tulajdonosok.
A legnagyobb egyetemvárosok közül Szegeden az összes kiadó lakásra vetített bérleti díj átlagosan 150 ezer forint, a legolcsóbban elérhető 25 százalékba tartozó ingatlanoknál azonban legfeljebb 120 ezer forint ez az érték. Debrecenben 227 ezer forint a tulajdonosok által bérbeadásra meghirdetett lakások átlagos bérleti díja, az olcsóbbakért legfeljebb 180 ezer forintot kérnek.
Pécsen 160 ezer az átlag, az olcsóbb albérletek lélektani határa pedig 130 ezer forint. Miközben a teljes miskolci választékot 120 ezer forintos átlag jellemzi, a legmérsékeltebb bérleti díjon elérhető sávba tartozó lakóingatlanoknál legfeljebb 100 ezer forint a bérleti díj az ingatlan.com adatai szerint.
A növekvő keresetek a bérleti díjak emelkedésének irányába hatnak, de vannak a drágulást fékező erők is az albérletpiacon. Balogh László rámutatott, hogy a kiadó lakóingatlan-hirdetések száma megközelíti már a 18 ezret, utoljára ilyen széles kínálattal több mint 3 éve, 2021 őszén találkozhattak a bérlők.
Tekintettel arra, hogy a lakáspiac adásvételi oldalán most egyre több befektetési célú vásárló jelenik meg, ez a kiadó lakások számának további növekedését vetíti előre. A bővülő kínálat nagyobb versenyt hozhat a bérbeadók körében, ami akár már 2025-ben is fékezheti az albérletek drágulási ütemét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
