Már szeptemberben látható volt a lassulás, majd októberben az országos átlagos lakbérek 0,5 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva. A fővárosban pedig 0,1 százalékkal nőttek, lényegében stagnáltak.
Az éves drágulás üteme pedig 8,5 százalékra lassult országosan a szeptemberben látott 9,6 százalékról, Budapesten pedig 9 százalék lett októberben, míg egy hónappal korábban még 9,9 százalékot tett ki.
Kapcsolódó
Az országosan látható októberi lakbércsökkenés részben a szezonális hatásokkal magyarázható. Az elmúlt évek során már többször előfordult, hogy az albérletszezon lecsengése után az áremelkedés dinamikája is lassult átmenetileg. A másik, talán fontosabb tényező, hogy az elmúlt időszakban bekövetkezett tempós drágulással a bérlők nehezen tudnak lépést tartani. Másképp fogalmazva, az átlagos bérleti díjak elérték a plafont a jövedelemszinteket is figyelembe véve.
Az ingatlan.com adatai szerint Budapesten 250 ezer forintos átlagos bérleti díjról beszélhetünk. A legdrágább kerület továbbra is a II., ahol 340 ezer forintos az átlagos lakbér. A legolcsóbb városrész pedig 160 ezer forinttal a XXIII. kerület. Az albérletpiac slágereinek jelentő, azaz a legszélesebb választékot nyújtó kerületekben, a XI.-ben és a XIII.-ban 263 ezer és 250 ezer forintos átlag jellemzi a kínálatot.
A fővároson kívüli piacon továbbra is Debrecen számít a legdrágább nagyvárosnak: 230 ezer forintos átlagos lakbérrel kell számolni annak, aki kiadó lakást keres. A többi egyetemvárost nézve Győrben 200 ezer, Szegeden 160 ezer, Pécsen 150 ezer forint az átlagos bérleti díj, ehhez képest Miskolcon csak 115 ezer forint.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!