Október második felében hirtelen megugrott a kereslet a lakáspiacon, vagyis hasonló jelenség játszódott le most, mint amikor a 2008-as válság végén, 2013-2014-ben hirtelen mindenki ingatlant akart vásárolni. Sokan tartanak ugyanis egy jelentős áremelkedéstől, amely az elkövetkező fél évben zajlik le, és azt feltételezik, hogy ha még ezt megelőzően vásárolnak ingatlant, akkor akár 10-15 százalékot is nyerhetnek.

Ők elsősorban az ingatlanpiacra visszatérő befektetők, akik a korábbi állampapíros kitérő után ismét nagyobb potenciált látnak a hosszú távú ingatlanbefektetésben, hiszen itt a hozamon túl értéknövekménnyel is számolhatnak. Az érdeklődők azonban már most is magas ingatlanárakkal találkoznak, hiszen az eladók is tájékozódnak, és a hírek hallatán már többen elkezdték emelni hirdetési áraikat. Ennek köszönhetően jelenleg magasabban járnak a kínálati árak, mint korábban bármikor – mondta Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Az ingatlanközvetítő szerint mintegy tíz százalékos áremelkedés következett be az elmúlt egy év során, és várakozásaik szerint a következő fél évben is legalább ilyen mértékű drágulással lehet majd találkozni. A helyzet azért komplikáltabb, hiszen jelenleg is sok tulajdonos eleve jelentősen túlárazva próbál szabadulni ingatlanától, így azoknak, akik eddig sem tudták eladni azt, nincs értelme tovább emelni az árat.

Nekik továbbra is az átlagosnál hosszabb értékesítési időre és akár 10-15 százalékos alkura kell felkészülni, ami akár a 10-15 százalékot is elérheti, míg azok, akik a realitáshoz közel maradnak az árazásnál, jellemzően 3-5 százalékos alkura számíthatnak, és természetesen az átlagosnál jóval rövidebb értékesítési időre.

Utóbbi egyébként most azt jelenti, hogy a jól árazott és keresett ingatlantípusok - vagyis elsősorban a 1,5-2 szobás lakások - a mostani piacon akár egy hónapon belül gazdát cserélhetnek. A nagyobb lakások és családi házak esetében viszont nagyobb a szórás és az értékesítési idő erősen függ az állapottól is, mivel a vevők a hazai viszonyok ismeretében egyre kevésbé mernek felújításba fogni.

A magas árak miatt egyre többen vesznek fel hiteleket is, amihez persze az is hozzájárul, hogy a 6,2-6,5 százalékos kamatok már nem riasztják el az ingatlanvásárlókat, akik azzal is tisztában vannak, hogy ha később kedvezőbbé válik a kamatkörnyezet, akkor könnyedén újra tudják finanszíroztatni hitelüket akár a saját bankjukkal is.

A nemrég bejelentett 5 százalékos jelzáloghitel viszont nem lesz jelentősebb hatással az ingatlanpiacra, mivel annyira szigorúak a feltételei, hogy néhány száz tranzakciónál többet nem fog érinteni. Az állami támogatások hatását pedig szintén nem érezni az ingatlanpiacon - tette hozzá Balla Frigyes.