A Budai Egészségközpont Kft. (BEK) a honlapján tette közzé a nem akut betegek ellátásának felfüggesztéséről szóló közleményét. A magyar kormány március 11-én hirdette ki a koronavírus-járvány következményeinek elhárítására az országos veszélyhelyzetet, amely lehetőséget ad a magáncégek kapacitásáinak használatára is.
A BEK Királyhágó utcai kórháza járványkórházzá alakul a következő napokban, a szükséges belső technikai átalakítások elvégzésével és az ápolószemélyzet gyorsított ütemű továbbképzésével - írta a BEK-re hivatkozva a 24.hu. A járványügyi ellátásba a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs által meghatározott rend szerint kapcsolódunk be - áll a BEK közleményében, de hogy ez mit jelent, nem fejtették ki.
Kapcsolódó
A BEK Kft. többségi tulajdonosa 2017 júliusa óta a Csányi Sándor OTP-vezér érdekeltségébe tartozó Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Kft.
Felajánlották az ágyakat az operatív törzsnek
A BEK a közleményében azt is írja a 24.hu szerint, hogy a járványhelyzet súlyosbodásával a múlt héten már fokozatosan szűkítette, majd vasárnap estére teljesen felfüggesztette a magánrendeléseit. A kórház vezetése vasárnap este kapcsolatba lépett Pintér Sándor belügyminiszterrel, és fekvőbeteg kapacitását az operatív törzs rendelkezésére bocsátotta.
A kórház felkészülése és a járvány ideje alatti működtetése az OTP Bank pénzügyi támogatásával valósul meg, húsz tartós lélegeztetésre alkalmas altatógép azonnali beszerzésével, valamint az ellátás egyéb feltételeinek támogatásával - közölte a BEK.
Koronavírus
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg