Aktív kereslettel, erős forgalommal és a várakozásoknak megfelelő tendenciákkal indította az évet a hazai lakóingatlanpiac. Az adás-vételek és az érdeklődők számában is az elmúlt 5 év legmagasabb számát mutatják a Duna House statisztikái. A kereslet index 102 pontos csúcson állt meg és több mint 11ezer lakóingatlannak lett új tulajdonosa 2021 januárjában.
Az első lakásvásárlók az ingatlanpiacon mindig egy stabilan látható, nagyobb csoportként volt jelen és az elmúlt időszakban a több támogatási kedvezmény miatt egyre erősödő tendenciát mutatnak. Ezt támasztják alá a havi adatok, amiből látszik, hogy Budapesten 10 százalékpont növekedéssel 31 százalékra nőtt a részarányuk a vásárlók között, a tavaly januári adatokhoz képest.
A fővárosban az első lakásvásárlók átlagosan 60 négyzetméter területű lakásokat vettek 37,5 millió forintos áron idén januárban, míg vidéken ennél nagyobb 74 négyzetméteres ingatlanokat tudtak megszerezni az első lakásvásárlók átlagosan 22,5 millió forintért. Mind Budapesten, mind vidéken a beosztottak voltak a legnépesebb vevői és eladói kör.
Érdekesség, hogy Nyugat-Magyarországon nagy volt az érdeklődés a felújítandó és lakható ingatlanok iránt, összesített arányuk elérte a 40 százalékot.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Bődületes felmondási pénzt fizet a Mercedes: évekre bebiztosíthatja magát, aki aláír

Több ezer kamera, arcfelismerés: kiemelkedő a magyar megfigyelési rendszer az EU-ban

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert
