„Tranzakciószámokban szűkölködött 2023-ban a hazai ingatlanpiac, ennek ellenére az ingatlanok négyzetméterárainak emelkedése csak lelassult, de nem állt meg. Az országos átlag 8 százalékkal 515 ezer forintra nőtt 2022-höz képest,
az ingatlanra fordított összeg pedig meghaladta a 40,2 millió forintot. 2024-ben azonban visszatért a lendület, az ingatlanközvetítő eladásai alapján országos szinten a tavalyinál csaknem 3 millió forinttal, átlagosan 42,9 millió forintra nőtt az otthonteremtés költsége,
a négyzetméterenkénti átlag pedig 10 százalékkal lett több, 569 ezer forintra ugrott az aktívabb piacon.” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. „Bár az átlagos ingatlanérték emelkedett, jó hír, hogy a négyzetméterárak átlaga alapján 30 millió forintos beugró is elegendő lehet az ingatlanvásárláshoz, bármely vármegyeszékhely legyen is a cél” – folytatta a szakértő.
A vizsgálatba bevont vármegyeszékhelyek közül, az idei év első két hónapjának tranzakciói alapján Békéscsaba került ki győztesként, itt kapható ugyanis a meghatározott 30 millió forintos keretből a legnagyobb alapterületű, 103 m2-es használt lakás. A dobogó második helyezettje 2024 elején Miskolc lett, ahol a tavalyinál 6 négyzetméterrel kisebb, 80 m2-es lakás kapható ugyanazért az összegért. Szolnok és Tatabánya szinte azonos 64-65 négyzetméteres lakásokkal várja az otthonteremtőket.
A vidéki nagyvárosok közül közel azonos méretű, 56-57 négyzetméteres ingatlanra futja 30 millió forintból Nyíregyházán, Szegeden és Szombathelyen.
„A közelmúltban bejelentett BYD beruházás, a gazdasági helyzet javulása, a csökkenő hitelkamatok, valamint a megújult állami támogatások együttes hatása érezhető Csongrád-Csanád vármegye székelyének ingatlanpiacán, ahol a tavalyinál egy teljes szobával kisebb élettérrel rendelkező ingatlanra elegendő csupán a meghatározott keret.” – emelte ki Benedikt Károly.
A legcsekélyebb méretű ingatlant a Debrecenben letelepedő lakásvásárlók kaphatják a pénzükért, nekik be kell érniük a tavalyinál 7 négyzetméterrel szerényebb körülményeket biztosító, 38 négyzetméteres használt lakással, amennyiben mindössze 30 millió forintot fordíthatnak otthonteremtésre.
Veszprém, Székesfehérvár és Pécs az ingatlanközvetítő munkatársainak közreműködésével, az idei évben eladott ingatlanok adatai alapján azonos méretű, 49 négyzetméteres lakásokat tartogat a keretösszegből gazdálkodók számára. Győrben, Kecskeméten és Zalaegerszegen ugyanakkor 2 négyzetméterrel nagyobb, 51-52 m2-es lakások is kaphatók.
A családi házak tekintetében országszerte változatos képet mutatnak az adatok, a vizsgált vármegyeszékhelyek között fele-fele arányban nőttek, illetve csökkentek az átlagos négyzetméterárak. Az idei év első két hónapjában a tavalyinál nagyobb kertes házakat lehetett vásárolni Miskolcon, Nyíregyházán, Kaposváron, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Zalaegerszegen. A csúcstartó Miskolc, ahol akár egy 150 négyzetméteres családi házra is elegendő lehet a 30 millió forintos büdzsé, de Kaposváron és Szolnokon is bőven 100 négyzetméter feletti otthonokra tehetnek szert a vásárlók a megadott összegből. A vidéki vármegyeszékhelyek közül a családi házak tekintetében Veszprém számít a legdrágábbnak, itt 30 millió forint mindössze egy 35 négyzetméter nagyságú házra elegendő, ami a tavalyinál 21 négyzetméterrel szerényebb alapterületet jelent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!