A 2023-as évben a gazdasági nehézségek és a magas hitelkamatok országos tekintetben visszavetették az ingatlanvásárlási kedvet, ami a népszerű fővárosi agglomerációban is érezhető volt. A Duna House 2022-es értékesítési adataihoz mérten 18 százalékkal enyhült az ingatlanpiaci forgalom a Budapest környéki településeken a tavalyi év során.
„A kereslet mérséklődése hatással volt a fővárost körülvevő agglomerációs gyűrű településein található ingatlanok árszintjére is, ugyanis az összes agglomerációs szektorban értékesített ingatlanok adatait figyelembe véve mindössze 3 százalékos áremelkedés jelentkezett az átlagos négyzetméterárakban. A tavalyi évben így átlagosan 594 ezer forintos négyzetméteráron, 59,8 millió forintos átlagos kiadást jelentett egy 101 m2 alapterületű otthon megvásárlása”
– kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.
A Budapest vonzáskörzetében elhelyezkedő hat agglomerációs szektor átlagos négyzetméterárait külön-külön vizsgálva változott a sorrend 2023 során az előző évhez képest. Míg 2022-ben az északnyugati szektorban volt a legköltségesebb az ingatlanvásárlás, addig 2023-ban már a nyugati szektor települései vették át a vezető szerepet. Ezen a területen 6 százalékos áremelkedés után 690 ezer forintot kóstált egy négyzetméter, míg a legkedvezőbb, 508 ezer Ft/m2 árral a délkeleti szektor várta a letelepedőket, ahol közel 53 millió forintból egy 104 négyzetméteres otthont is lehetett kapni. A nyugati szektorban az otthonteremtés átlagos költsége 73,5 millió forint, az átlagos ingatlanméret pedig 107 négyzetméter volt, ám ennél is többet fizettek a keleti szektorba költözők, akik átlagosan 112 m2 alapterületű ingatlanokat választottak, amelyekért 654 ezer forintos átlagos négyzetméterárat, vagyis 73,6 millió forintot fizettek.
Minimális csökkenést mutatnak az északnyugati (648 ezer Ft/m2) és az északi szektor (532 ezer Ft/m2) négyzetméterárai, a legjelentősebb, 10 százalékos áremelkedés pedig az évek óta legkeresettebbnek számító agglomerációs területen, a déli szektorban volt tetten érhető, itt 586 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. Az ingatlanvásárlásra fordított összeg 52,4 millió forint, az átlagos ingatlanméret 90 négyzetméter volt. A déli szektorban értékesített ingatlanok aránya 34 százalékot tett ki az összes, Duna House által közvetített agglomerációs ingatlantranzakció között, népszerűségben a második 22 százalékkal a megfizethető négyzetméterárakat kínáló délkeleti szektor volt.
„Trendfordulót hozott azonban a 2024-es év az agglomerációban is, ahol az idei első három hónap adatai alapján a tavalyi összes agglomerációs tranzakció harmadánál is több teljesült eddig a negyedév során. Ettől függetlenül kijelenthető, hogy a járványidőszak idején tapasztalt nagyon erős kiköltözési hullám megállt és egy egyensúlyi állapot alakult ki a főváros környéki területeken. Kevésbé igaz ez az árakra, amelyek a kereslettel együtt újra növekedő tendenciára váltottak”
– tette hozzá a szakértő.
Az ingatlanközvetítő első negyedéves adatai szerint a teljes fővárosi agglomerációs gyűrűt tekintve átlagosan 10 millió forinttal kerül többe az ingatlanvásárlás, mint tavaly, így ez az összeg kis híján eléri a 70 millió forintot, ami egy közel 110 négyzetméteres élettérrel rendelkező, tágas otthon esetén 640 ezer forintos átlagos négyzetméterárat jelent.
Az előző évhez hasonlóan
idén is a nyugati szektort preferálóknak kell az ingatlanvásárlás során a legmagasabb, 824 ezer forintos átlaggal számolni négyzetméterenként, itt 19 százalékkal nőttek az árak tavalyhoz képest.
Jelentős, 12 százalékos emelkedés tapasztalható a délkeleti szektorban is, itt a jelenlegi árszint 569 ezer Ft/m2. 10 százalékkal ugrott meg a négyzetméterár az északnyugati szektorban is, ahol ennek köszönhetően az aktuális, átlagos négyzetméterár 715 ezer Ft/m2. Enyhe, 2 százalékos emelkedést mutatnak az adatok az idén is népszerű déli (600 ezer Ft/m2) és az idei évben legalacsonyabb árakat kínáló északi szektorban (544 ezer Ft/m2) is. Stagnálnak ugyanakkor az árak a keleti agglomerációs területen, ahol továbbra is 653 ezer forintos egységáron lehet ingatlant vásárolni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!