A korábbi években megszokott áremelkedésnél kisebb ütemben ugyan, de tovább drágultak a vidéki új építésű lakások az Otthon Centrum adatai szerint.
A cég második negyedéves felmérése szerint a 25 megyei jogú városban 260 projektben 5965 lakás épül, a kínált lakások átlagos négyzetméterára 1,064 millió forint, ami 2,8 százalékkal haladja meg az előző negyedéves értéket, ez éves összevetésben tíz százalék alatti, 9,2 százalékos áremelkedést jelent.
A közlemény szerint darabszámban Szeged az élenjáró, 830 épülő lakással, Debrecen a második majdnem 730 lakással, míg a sorban a harmadik Nyíregyháza egy több száz lakásos beruházás révén 645 ingatlannal.
A városok közötti ársorrend megegyezik az előző negyedévessel: Debrecen a legdrágább város, négyzetméterenként 1,24 millió forintos fajlagos átlagárral, ami az utóbbi negyedévben elindult több új projekttel magyarázható.
Sopron négyzetméterenként 1,19 millió forintos árral a második, míg Szeged 1,18 millió forinttal a harmadik. Egymillió forint feletti fajlagos átlagár öt városban (Érd, Győr, Pécs, Veszprémben, Zalaegerszeg) fordult elő. De a többi nagyváros fajlagos átlagára is alulról közelíti az egymillió forintot, és már Miskolcon is 870 ezer forintért kínálják az új építésű lakások négyzetméterét.
A kisebb városok olcsóbbak, azonban a kínálati négyzetméterár már mindenhol meghaladja a 600 ezer forintot. Továbbra is Békéscsaba a legolcsóbb, ahol egy új építésű lakás négyzetmétere 605 ezer forint, majd Eger (750 ezer forint) következik, míg a legtöbb városban 800 és 950 ezer forint közötti sávban kínálják a lakások négyzetméterét.
Vége a depressziónak, a hitelezés új lendületet adott az ingatlanpiacnak
Az idei év első negyedévében mintegy 25-30 százalékos növekedés következett be a tranzakciószámokban, míg a hitelfelvételek száma a tavalyi évben mért szint kétszeresét is eléri 2024-ben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak
