Az építőipart elsősorban nem közvetlenül érintette a pandémia és a korlátozások, de a szektor teljesítménye a hivatalos (KSH) statisztikák szerint 2020 nagy részében jelentősen elmaradt az egy évvel korábbitól.
A G7 portál megnézte a legnagyobb - 15 milliárd forintnál nagyobb - árbevételű cégek elmúlt évi teljesítményét, hogy hogyan vészelték át a járványt. A kiválasztott 45 cég között 12 külföldi, 17 NER (kormányközeli) és 16 egyéb magyar tulajdonú vállalat volt. (Az utóbbiak között is vannak szép számmal olyan cégek, amelyek például támogatják a felcsúti vagy az eszéki focicsapatot: Szabadics, Euroaszfalt, A-Híd, Bayer Construct, sőt, ott találni az osztrák hátterű Strabag és Swietelsky vállalatokat is.)
A 45 építőcég összes árbevétele 2020-ban 1791 milliárd forint volt. Ez egy hajszállal kevesebb az egy évvel korábbinál, de majdnem duplája a 2017-esnek, ami jól mutatja a fejlődés dinamikáját, és a piac fokozatos koncentrálódását, hiszen a teljes ágazat ilyen ütemben nem bővült - jegyzi meg a cikkíró.

A legnagyobb cégek árbevételén belül hat éve még 40 százalék volt a jelenleg kormányközeli tulajdonban lévők részesedése, tavaly viszont már több mint 50 százalék. A profitból pedig még nagyobb hányad jut nekik: 2020-ban a 45 vezető építőipari vállalat együttes nyereségének kétharmada valamely NER-vállalat tulajdonosát gazdagította - összesített a G7.
Az egy alkalmazottra jutó nyereséget nézve az abszolút rekorder Mészáros Lőrinc egyik cége, a Mészáros és Mészáros Kft., ennél az elmúlt két évben 900 milliós bevétel és 120 millió forintot meghaladó nyereség jutott minden egyes alkalmazottra.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Kitálalt a mérnök, ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Bóka János: Ne számítsanak katartikus végkifejletre, ez egy brazil szappanopera lesz

Parlament: bent a Fidesz újraírja az Alaptörvényt, kint az ellenzék blokádot von

Ezermilliárd forintot érő arany van a Balatonban, mégse bolygatná a kormány

Furfangos módszerrel ússzák meg a tranzakciós díjat
