Nincs pozitív változás a lakhatási problémák kormányzati kezelésében, nincs jele a problémákat kezelő átfogó programnak, a szociális különbségek csökkentésére irányuló kormányzati akaratnak sem, s összességében mélyül a magyarországi lakhatási válság - foglalta össze bevezetőjében a lakhatási szegénységről készült jelentés megállapításait Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója.

A lakhatás témaköre sok kormányzati szerv hatáskörébe tartozik, nincs koordináló hatóság a problémák kezelésére, a megoldási lehetőségek összehangolására. A közterületen való életvitelszerű tartózkodás alkotmányos szintű betiltása, amely októberben lép életbe, is azt mutatja, hogy a kormányzat a problémák kezelése helyett azok eltüntetésére fordít gondot, ezzel extra terhet ró a szociális szférára, amihez viszont nem áll rendelkezésre elegendő forrás - hangsúlyozta Szegfalvi Zsolt.

Kapcsolódó

Lenne rá pénz

A jelentésből kiderül, 2018-ban az állami költségvetésben 285 milliárd forint áll rendelkezésre lakhatásra, ám ennek 90 százaléka nem szociálisan célzott forrás, ide tartozik a csok, a lakástakarékpénztári állami támogatás, a kamattámogatás, az áfa visszatérítés. A  285 milliárd forintból mindössze 27 milliárd forintot igényelhetnek rászorultsági alapon az állampolgárok.

Valójában tehát nem az a kérdés, hogy van-e forrás a lakhatási problémák megoldására, hanem az, hogy a rendelkezésre álló keretből mennyi fordítható szociálisan célzott, rászorultsági alapon kiosztott felhasználásra, a szociális különbségek csökkentésére - fogalmazott Szegfalvi Zsolt. A nemzeti eszközkezelő az ügyvezető szerint jó példa, amely megmutatja, hogy erős pozitív akarat és megfelelő forrás biztosításával viszonylag gyorsan érdemi előrelépést lehet elérni. Az ügyvezető szerint csupán a források átcsoportosításával és megoldási javaslataikkal gyors eredmény lehetne elérni.

A Habitat for Humanity javaslatai:

  • Vissza kell hozni a 2015-ben kivezetett lakásfenntartási támogatást.
  • Albérlet- és rezsitámogatást bevezetni a rászorulóknak.
  • A szociális tüzelőanyag-támogatási rendszer reformja, kibővítése más tüzelési formák felé.
  • Kis összegű adósságok rendezése állami segítséggel.

A szegényeket az intézmények felé terelik

A lakhatásban az állami fókusz a magántulajdonra és a középosztály támogatására irányul, s azokat, akik ebből a körből kiesnek, a szociális ellátórendszer, vagy a forráshiányos önkormányzatok felé terelik - erősítette meg a jelentés egyik készítője, Pósfai Zsuzsa. Az állami politika a lakhatási szegénységet nem strukturális módon kezeli, hanem az eseti szociális ellátás irányába tolja, így a szegényeknek az intézmények maradnak, noha a felmérés szerint például a hajléktalanszállókon élők kétharmada kis segítséggel, vagy akár segítség nélkül is képes lenne az önálló lakhatású életvitelre. A fő problémájuk ugyanis a megfizethető lakhatási lehetőségek hiánya. Kivezető utak híján azonban az itt élők zöme képtelen a helyzetéből kikeveredni.

A jelentés fő megállapításai:

Miután a 4,4 millió magyarországi lakóingatlan nagyjából 80 százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak, a magyarok többségének lakhatási költségeit és életminőségét különösen rosszul érintik az épületállomány fizikai jellemzői. Minden harmadik háztartás lakhatással összefüggő megfizethetőségi problémákkal küzd, tehát jövedelméhez képest irreálisan sok pénzt költ rezsire, bérleti díjra vagy lakáshitelek törlesztőrészleteire (nem utolsósorban az épületek előbb említett fizikai állapota miatt).

A lakhatás terén a megfizethetőségi problémák szembetűnő folyamata az utóbbi évtizedben az eladósodás. Jelenleg nagyjából 1,4 millió háztartásnak (a háztartások harmadának) van valamilyen hitele, a háztartások legalább 13 százalékának pedig 60 napon túli közműhátraléka, miközben 750 ezer végrehajtási ügy van folyamatban az éves GDP 7 százalékának az értékében. Ezeknek a tényeknek az ismeretében már érthető, hogy miért jut minden napra nagyjából tucatnyi kilakoltatás, és hogy miért nem mondható megoldottnak a (deviza)hitelválság - hangsúlyozza a Habitat for Humanity jelentése.

Nem csak a szegényeket vagy a hajléktalanokat érinti

A felmérés azokat tekinti lakhatási szegénységgel érintett háztartásoknak, akik megfizethetőségi, lakásminőségi és energiahatékonysági, területi, illetve jogi szempontból az átlagosnál rosszabb, kiszolgáltatottabb helyzetben élnek. Egy lakásszegénységben élő háztartás a fentiek közül nagy eséllyel több csoportba is beleesik, ezért óvatos becslés szerint országosan 2-3 millió ember él lakásszegénységben, vagyis tapasztalja a négy lakhatási probléma valamelyikét.

A lakhatási szegénység részproblémái egymást erősítve alakítják a lakásszegénységi csapda ördögi körét. Ha valaki egy-egy dimenzió mentén feljebb is tudja küzdeni magát, a többi dimenzióban elszenvedett hátrányai rendre visszarántják a társadalmi hierarchia aljára. Az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező,  szegényebb háztartások valamennyi dimenzióban hátrányokat szenvednek: jobban érintik őket az energiahatékonysági problémák, sokkal nagyobb valószínűséggel élnek az ország olyan területein, ahol nem érhetők el alapvető szolgáltatások, illetve jogilag is sokkal kiszolgáltatottabb a lakhatási helyzetük.

Emiatt vergődnek egyre többen csapdában

A tehetősebb háztartásokhoz képest nagyobb arányban és jövedelmükhöz képest is nagyobb lakáshiteleket kénytelenek felvenni, jövedelmük nagyobb százalékát költik lakhatási költségeikre és nagyobb eséllyel lesznek hátralékosok. A lakásszegénységi csapda térben is jól beazonosítható mintázatokat hoz létre. Míg Budapest és a nagyobb városok belső területeinek, illetve a kiemelt nyaralóövezeteknek a felértékelődését, dzsentrifikációját tapasztalhatjuk, addig országszerte tízezrek szorulnak ki periférikus lakóhelyekre, további százezrek pedig "beszorultak" a perifériákra (például külterületi, zártkerti, aprófalvas területekre).

Ideális esetben az állam feladata lenne, hogy a lakásszegénységi csapdát megszüntesse, a lakásszegénységből származó hátrányokat csökkentse. Ezzel szemben a lakhatásra fordított közpénzek nagyjából kilencszeresen felülmúlják a háztartásoknak nyújtott, rászorultsági alapon célzott kiadásokat.

Az állam kivonulása tetten érhető a magánbérleti piac ellentmondásaiban is. Egyre nehezebb magántulajdonú lakáshoz jutni a lakáspiacon, így egyre több szegényebb háztartás kerül a magánbérleti piac alsó szegmenseibe, ahol az utóbbi években kialakult az uzsoraalbérleteknek nevezett kizsákmányoló jellegű lakáskínálat.

A nem megfelelő állami intézkedések tükröződnek az energiahatékonysági beavatkozások területén is. Becslések szerint a teljes magyar energiafogyasztás hatoda megspórolható lenne a lakóépületek energiahatékony felújításával. Az energiahatékonysági problémák egyik sarokköve, hogy a magyar háztartások 42 százaléka, a kistelepüléseken élők háromnegyede fával fűt (ez az arány az elmúlt években emelkedett), nagy részük elavult berendezésekkel. Az egyebek mellett a nem megfelelő fűtéstechnológia által is okozott légszennyezés szakértői becslések szerint a GDP 19 százalékának megfelelő veszteséget okoz Magyarországon különböző egészségügyi problémákon keresztül. A fűtés jelentős megfizethetőségi problémát is okoz: a rezsiköltségek legnagyobb részét ez teszi ki, melynek kifizetése sokak számára nehézséget okoz (például a tűzifa ára az elmúlt években meredeken nőtt).

A jelentés fő megállapításai rámutatnak, hogy a lakhatási problémák enyhítését célzó közpolitikák és intézmények nélkül a lakáspiac egyenlőtlenségei folyamatosan nőnek, és sokan kényszerülnek méltatlan körülmények között élni.

A teljes jelentés itt olvasható.

A kép forrása: Shutterstock.