A közösségi médiában jelentette be a külügyminiszter vasárnap, hogy vettek egy hétemeletes, színháztermes házat a Trafalgar tér mellett. „…egy londoni Magyar Ház kezdi meg működését…” – mondta Facebook posztjában Szijjártó Péter.
A London egyik legdrágább területén megvett ingatlannal nagyszabású tervei vannak a kormánynak, színháztermet, éttermet, kiállítóhelyet és hétvégi nyári iskolát is kialakítanának az épületben. (Az angliai magyarok fórumain azonban több kritika éri a kormány épületvásárlását, mint dicséret - a szerk. A kormány mindössze három nagykövetségen biztosít szavazási lehetőséget a kint élő magyaroknak az áprilisi országgyűlési választáson; a tartós letelepedési engedélyt kérők száma 160 ezer fő.)
A hvg.hu megszerezte az ingatlan tulajdoni lapját, amiből az derül ki, hogy a bizniszt már tavaly augusztus 4-én tető alá hozták. Valamiért azonban eddig ezt közölték a nyilvánossággal, mint ahogy a vételárat sem. Némi fogódzót adhat a portál információja, miszerint az épületet két éve 25 millió fontért, azaz 10,7 milliárd forintért árulták.
Az ingatlan korábbi tulajdonosa a Rossmorgate Ltd. vállalat volt, a tulajdonosváltást augusztus 17-én vezették át a tulajdoni lapra.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Recseg Németország: több tízezerrel nőtt a munkanélküliek száma egy hónap alatt

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Hatalmas dobással állt elő a Mol: akkumulátoros energiatárolót építenek 6,5 milliárdból

Óriási hírverést kapott Trumpéktól a Signal
