Míg a kisebb-nagyobb bútorok és háztartási gépek esetében a magyarok 77 százaléka hajlamos az utolsó pillanatig halogatni a cserét, addig a nyílászáróknál más a helyzet: a válaszadók 48 százaléka tudatosan ügyel arra, hogy időben selejtezze le ezeket az elemeket a nagyobb problémák megelőzése érdekében.

A megkérdezettek több mint egyharmada (35 százalék) cserélt nyílászárót az elmúlt három évben, bár közel harmaduk (31 százalék) még sosem tette meg ezt a lépést. A leggyakrabban bejárati ajtókat (26 százalék) és homlokzati ablakokat (21 százalék) cseréltek, míg tetőablakot mindössze 7 százalékuk.

A kutatás rámutatott, hogy az energiamegtakarítás és a funkcionális problémák – például a hőtartási hiányosságok – jelentős szerepet játszanak a nyílászárók cseréjénél. Ez különösen a férfiak körében fontos szempont, akik 31 százaléka számára az energiamegtakarítás a legfőbb motiváció. A válaszadók többsége legfeljebb 200 ezer forintot szán a beruházásra.

Az anyagi szempont minden háztartási cikknél döntő tényező. A felmérésből kiderül, hogy a magyarok 64%-a számára az anyagiak komoly akadályt jelentenek a selejtezés során, ugyanakkor az érzelmi kötődés sem elhanyagolható: a megkérdezettek 32 százaléka számolt be arról, hogy nehezen válik meg régi tárgyaitól érzelmi okokból.

Míg a válaszadók 53 százaléka állította, hogy lenne például lecserélendő ruhája, valójában csak 35 százalék végezte el a cserét. Az elektronikai eszközök esetében jobban állnak a válaszadók: 37 százalék tervezte a cserét és 38 százalék meg is valósította a leselejtezést.

Amikor a cserélendő tárgyak között kellett választani, a válaszadók számára a háztartási gépek cseréje (56 százalék) fontosabb, mint a nyílászáróké (46 százalék). Az ingatlan hőmegtartásának javítása érdekében a legtöbben az ajtók (50 százalék), majd a homlokzati ablakok (38 százalék) cseréjét tartják elsődlegesnek.

A tetőablakok cseréje csak a nyolcadik helyen szerepel a fontossági sorrendben, mindössze 15 százalékos említési aránnyal. A tetőablakkal rendelkezők 60 százaléka soha nem cserélte még ki ezeket a nyílászárókat, és a válaszadók többsége legfeljebb 100 ezer forintot szánna erre a célra.