A vállalat jelentése szerint a 2024 decemberére becsült közel 10 ezer tranzakció az előző hónap eredményeihez mérten mindössze 9 százalékos mérséklődést takar, 2023 decemberéhez hasonlítva pedig így is közel 31 százalékkal erősebb teljesítményt.

Ennek alapján az ingatlanpiaci fellendülést hozó 2024-es év legaktívabb hónapja 11 538 tranzakcióval a július volt, a decemberi becsült tranzakciószám pedig kiemelkedőnek mondható, mivel az elmúlt évek alapján a szokásos, év végi enyhülésnél mérsékeltebben csökkenést mutat.

A 2024-es évre becsült 124 508 tranzakció mintegy 18 százalékkal haladja meg a Központi Statisztikai Hivatal 2023-as adatait, az ingatlanközvetítő idei prognózisa alapján pedig tranzakciószámokban és árakban is további, 10-20 százalékos erősödés várható a piacon 2025-ben.

A közlemény kitér arra is, hogy a cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipass-nak a magyarországi adatai alapján a jelzáloghitel-piacon idén decemberben 105 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. A Creditpass novemberre becsült adataihoz viszonítva ez 5 százalékos volumennövekedést jelent, a 2023-as év azonos időszakában mért MNB adathoz képest pedig 66 százalékkal jobb teljesítményt mutat 2024 decemberére.

A Duna House azt írja, az óévet a jelzáloghitel-piac így a január és október közötti MNB adat és a hitelközvetítő novemberi, decemberi becsült eredménye alapján 1300 milliárd felett zárta, ami 2023-hoz képest 123 százalékkal erősebb eredményt jelent. Idén további 10 százalékos lehet a növekedés.

A magyar lakáshitelpiac állapotát a társadalmi sajátosságok tükrében kell nézni

Egyes elemzésekkel szemben nemhogy nem muzsikál gyengén a hazai ingatlanpiac, de a folyósított átlagos lakáshitelek reálértéken is bőven évtizedes csúcson vannak Magyarországon az idén. Kisfaludy Tamás, vezető elemző, miniszteri tanácsadó (NGM) és Lóga Máté gazdaságstratégiáért felelős államtitkár (NGM) elemzése az Economxon.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.