Hatodszorra, ám lehet, hogy utoljára készítette el a magyarországi lakhatási szegénységről szóló jelentését a Habitat for Humanity civil szervezet, a felméréshez szükséges közérdekű adatok igényléséért ugyanis idén több állami intézmény, a Magyar Államkincstár, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Belügyminisztérium is költségtérítést kért, s közülük csak az NGM fogadta el a civilek méltányossági indokait. A több százezres díjak kigazdálkodása pedig nem fér bele a szervezet büdzséjébe - hangzott el a legújabb, "Lakhatási szegénység" 2016 jelentés bemutatásán.

A hiányzó adatok miatt az eddigiektől eltérően ezúttal nem sikerül elemezni a lakcímkártya nélküli, vagy hibás lakcímkártyával rendelkezők lakhatási biztonságát és a 2016-os költségvetés részletes lakhatási kiadásait sem.

Kapcsolódó

Mi is az a lakhatási szegénység?

A lakhatási szegénység fogalomkörébe tartozik a méltányos és megfizethető lakhatás (a lakhatási költségek ne veszélyeztessék más, fontos szükségletek kielégítését), a lakhatás jogi biztonsága, jogi garanciák az erőszakos kilakoltatás, fenyegetés ellen, az intézményekhez, szolgáltatásokhoz való hozzáférés, és a megfelelő elhelyezkedés, azaz ne olyan területen legyen a lakás, ahol a szegénység koncentráltan van jelen és lehetetlen a kitörés, azaz tegye lehetővé a társadalmi integrációt és mobilitást.

Az elmúlt évben a lakhatás területére irányuló kiemelt közpolitikai figyelemből és az évek óta nem látott forrásmennyiségből a lakhatási szegénységben élők keveset érezhettek, a változások ugyanis a tulajdonszerzést támogatták. A megnövekedett források nagy része a kevés új lakást építőhöz, vagy vásárlóhoz jutott el.

A megfizethetőségi nehézségek, a rossz lakásminőség, az energiaszegénység, az elhelyezkedési problémák és a hajléktalanság kezelésében, egy megfizethető bérlakásszektor fejlesztésében pedig nem történt célzott, rendszerszintű előrelépés. Enélkül pedig a lakhatási szegénység tovább mélyülhet Magyarországon - ismertette a jelentés fő megállapítását Kőszeghy Lea, a Habitat kutatója.

A lakhatás megfizethetőségben a korábbi években vélhetően a rezsicsökkentés hatására beállt javulás megtorpant. A lakásállomány torz szerkezete (90 százalék a magánlakások aránya) miatt a legszegényebbek, a legalacsonyabb jövedelmű háztatások nagy része vagy olyan saját tulajdonú lakásban lakik, ami nem elfogadható minőségű és a fenntartását sem engedhetné meg magának, vagy olyan magántulajdonú  bérlakásban, ami szintén komoly megfizethetőségi problémákkal jár. A magánbérlakásban élő háztartások jövedelmük 41 százalékát lakhatásra költik. Ez súlyosan veszélyezteti más, fontos szükségleteik kielégítését, a háztartások eladósodnak, több százezer olyan fogyasztó van, akinek 60 napon túli az energiaszolgáltatók felé fennálló tartozása.

Noha hosszabb távon érzékelhető stabil javulás a lakásállomány minőségében, de továbbra is van egy olyan szegmens, ami elfogadhatatlan minőségű, a KSH szerint ezek aránya 8,7 százalék. Ezekben a substandard lakásokban tipikusan alacsony státuszú és jövedelmű háztartások élnek, s 190 ezer gyereknek ilyen az otthona. A legszegényebb háztartások negyede él substandard lakásban. Vizes, penészes otthonban  2,6 millió magyar lakik, közülük több mint félmillió gyerek - részletezte a jelentés megállapításait a Habitat kutatója.

Bár a költségvetésből egyre többet fordítanak lakhatásra, a növekedés azonban kizárólag nem szociálisan célzott tételekből áll -  csok, adóvisszatérítés - , miközben szűkülnek a szociálisan célzott források, a 2015-ben megszűnt központi lakhatási támogatást nem pótolja az önkormányzati támogatás, vagy a tüzelő támogatás. Nagyjából 45 ezer családnak egyedül a Nemzeti Eszközkezelő programja hozhatna megoldást, ám az erre szánt keret lassan kimerül, s nincsenek további források a hajléktalanok problémáinak az orvoslására sem.

A szakpolitikai intézkedések és a lakhatási szegénység problémacsomagja elcsúsznak egymás mellett, nem feleltethetők meg egymásnak, hiányzik a szakpolitikai koncepció, a problémák azonosítása és az azokra adott válaszok - összegezte Kőszeghy  Lea, kiemelve, hogy óriási az aránytalanság a szakpolitika aktivitásában. Miközben a középosztályra sok figyelem jut, a lakhatási szegénységre semennyi - fogalmazott.