A Magyar Közlönyben megjelent alkotmánybírósági (Ab) határozat szerint a lakások alatt lévő telek 1950. május 2. napjától kezdődően egészen 1991. szeptember 1. napjáig a magyar állam tulajdonában állt.

Az ingatlan kezelője 1967. július 14. napjától kezdődően a Budapest XX. Kerületi Tanács VB Házkezelési Igazgatósága, a Budapesti XIX., XVIII., XX. Kerületi Ingatlankezelő Vállalat jogelődje lett (mely vállalat végül 1996. március 8. napján jogutód nélkül megszűnt). Az ingatlan tulajdonjoga 1991. szeptember 1. napján Budapest XX. Kerület Pesterzsébet-Soroksár Önkormányzat tulajdonába került át. Az ingatlan bejegyzett kezelője ekkor az ingatlan-nyilvántartásban változatlan maradt.

Kapcsolódó

Az új tulajdonos önkormányzat az ingatlant egy 1993. november 30-án kelt adásvételi szerződéssel ruházta át egy magánszemélyre. Ő 10 évvel később tovább értékesítette a telket egy gazdasági társaságnak. A cég ezt követően az ingatlanon két darab új, háromlakásos lakóépületet épített, a lakásokat értékesítette. Később két lakást az első tulajdonosuktól egy harmadik személy vásárolt meg.

A kisiparos sokáig szennyezett

Most pedig nézzük a történet másik szálát: 1954. augusztus 19-én W. Gy. kisiparos gyártási engedély iránti kérelmet terjesztett elő purinsav, pikrinsav és szalalkáli étkezési célra történő előállítására. Meg is kapta az engedélyt és gyártotta is azokat 1979-ig, amikor is meghalt. Ez idő alatt a telek talaját elszennyezte. A szomszédok panaszai nyomán a helyi tanács 1988-ban szekértőt kért fel. Az elkészült szakvélemény javasolta az ingatlanon található épületrészek elbontását, és ezek környezetében - fél méter mélységben - az erősen szennyezett talaj kitermelését, különös tekintettel arra, hogy „az ingatlant kertes családi ház építése céljából kívánják értékesíteni”.

Ezt követően vette meg a telket a magánszemély. Az adásvételi szerződés rögzítette, hogy az ingatlan talaja szennyezett, ezért az ingatlanon termőföld-csere szükséges. A vevő kötelezettséget vállalt erre és 1994-ben elvégezte a földcserét. Várt még néhány évet, majd a 2003. december 5-én kelt adásvételi szerződéssel adta el az ingatlant egy gazdasági társaságnak. A polgármesteri hivatal városfejlesztési osztálya 2004. június 21-én  kelt határozatával megadta az építési engedélyt az ingatlanon két darab új, háromlakásos lakóépület építésére.

A lakásokat az építtető eladta, majd 2010. június 18-án két lakásnál több robbanás történt azok alatt és a bejárati ajtó előtt, majd néhány nappal később, 2010. június 21-én újabb robbanás történt. A robbanások következtében a két szélső lakás komolyan megsérült, a tulajdonosoknak ki kellett költözniük.

Lépett a polgármesteri hivatal

A polgármesteri hivatal műszaki osztálya 2010. június 21-én egyetemlegesen kötelezte a két sérült lakás tulajdonosait, hogy a lakásaik életveszélyes állapotát szüntessék meg, valamint egyetemlegesen kötelezte az ingatlan valamennyi tulajdonosát, hogy 10 napon belül készíttessenek szakértői véleményt, és azt a műszaki osztálynak soron kívül nyújtsák be. A két sérült lakás használatát pedig - a rendeltetésszerű használatra való alkalmasság helyreállításáig - megtiltotta. A polgármesteri hivatal megbízásából a helyszínre kiszállt statikus szakértő szerint az épület alapvető szerkezete nem volt életveszélyes, de az egyik  lakás belső aljzata alatt feltehetően üreg van, ami a lakás használatát életveszélyessé tette.

Az önkormányzat határozatának megfelelően, a tulajdonosok felkértek egy szakértőt a robbanás okainak megállapítására. A szakértő a feltárás során megtalálta egy pince négy határoló falát, a helyszínen talált anyagok vizsgálatára pedig egy gazdasági társaságot is megkeresett. Ezen társaság elemzése szerint a mintákban robbanószer és katalizátor (pikrinsav, nitrát) maradékai, valamint erősen rákkeltő anyagok találhatóak. A szakértő társaság elemzése szerint a szennyezettség miatt kockázatos a területen bármilyen felszín közeli földmunka végzése, és nem zárható ki, hogy az épületek alatti teljes terület hasonlóan szennyezett, erősen rákkeltő és robbanásveszélyes anyagokkal. A terület környezeti állapota és a lakófunkció összeegyeztethetetlen.

A szakvélemény birtokában a lakók által felkért szakértő arra a következtetésre jutott, hogy a társasház valamennyi lakásából haladéktalanul ki kell költözni, mert egészségkárosodást, rákot okozó és mérgező anyagok vannak jelen, robbanás, beláthatatlan jellegű károsodás bármikor felléphet. Ezt követően valamennyi lakó kiköltözött.

Elkezdődött a pereskedés

A lakástulajdonosok 2011. február 9-én terjesztették elő keresetüket a Fővárosi Törvényszéken az ingatlan korábbi magán- és jogi személy tulajdonosai, az ingatlan korábbi állami és önkormányzati tulajdonosai, a 2010-ben adásvételi szerződéssel átruházott két lakás előző tulajdonosai, a használatbavételi engedélyeket kiadó önkormányzat polgármesteri hivatala, a kármentesítés megtörténtét igazoló Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség jogutódja, valamint a lakások megvásárlásához kölcsönt nyújtó hitelintézetek ellen.

A Fővárosi Törvényszék az (időközben felszámolás alá került) a lakásokat építő gazdasági társaság és az önkormányzat kártérítési felelősségét állapította meg (az utóbbinál az engedély kiadása során elkövetett szabálytalanság miatt). A lakók az állam felelősségét is meg akarták állapíttatni, három okból is. Egyfelől, W. Gy. népgazdasági érdekből, állami engedély alapján, tehát álláspontjuk szerint nyilvánvalóan az állam érdekében végezte a tevékenységét (üzembentartói felelősség). Másfelől, az ingatlan a rendszerváltást megelőzően állami tulajdonban állt, annak kezelője pedig egy kizárólag állami tulajdonban lévő állami vállalat, előbb a Budapest XX. Kerületi Tanács VB Házkezelési Igazgatósága, majd a Budapesti XIX., XVIII., XX. Kerületi Ingatlankezelő Vállalat volt (mely 1996-ban jogutód nélkül megszűnt, ekként a felelősséget kizárólag a tulajdonos magyar állammal szemben lehet érvényesíteni). Végezetül pedig a korábban hatályos, az emberi környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény (környezetvédelmi törvény) alapján az államnak tulajdonosként és a közhatalom birtokosaként is kötelessége lett volna a környezet védelmére vonatkozó szabályokat betartani és betartatni, azaz megakadályozni a szennyezést, és a szennyezővel szemben fellépni, a szennyezést pedig elhárítani, amely kötelezettségének a magyar állam annak ellenére nem tett eleget, hogy a szennyezésről már annak kezdetétől fogva igazolhatóan tudomása volt. A Fővárosi Törvényszék azonban arra a következtetésre jutott, hogy az állam felelősségét egyik jogcímen sem lehetséges felhívni.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2019. május 7-én részítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta. A Fővárosi Ítélőtábla a tulajdonosok magyar állammal szembeni kártérítési igényével összefüggésben arra a következtetésre jutott, hogy az államnak, mint az ingatlan korábbi tulajdonosának nem áll fenn kártérítési felelőssége, az igényt a rendszerváltást követően (1996-ban) jogutód nélkül megszűnt kezelővel szemben lehetett volna csak érvényesíteni.

A Kúria a jogerős ítéletet helyben hagyta. A lakástulajdonosok ezután fordultak az Alkotmánybírósághoz (Ab). A magyar állam felelősségét kérték megállapítani, a már korábban ismertetett érvek alapján. Az Ab egyetértett a lakástulajdonosok érveivel és egy hosszú jogi levezetés után megállapította az állam felelősségét. Ebből valók a következő részek.

Máshogy döntött az Ab

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint „az egészséges környezethez való jog körében meghatározó jelentősége van az elővigyázatosság és a megelőzés elvének”. Az Ab már a 28/1994. (V. 20.) határozatában azt rögzítette, hogy „a környezethez való jog védelmének eszközei között a megelőzésnek elsőbbsége van, hiszen a visszafordíthatatlan károk utólagos szankcionálása nem tudja helyreállítani az eredeti állapotot”. A megelőzés elve „a potenciális szennyezés forrásánál, de még a szennyezés bekövetkezését megelőzően történő fellépés kötelezettségét jelenti: annak biztosítását, hogy a környezetet esetlegesen károsító folyamatok ne következzenek be”.

Szerepel a levezetésben a következő is: az Alaptörvény XXI. cikk (2) bekezdésében immáron önállóan is nevesített „szennyező fizet” elve mind a magyar, mind a nemzetközi, mind pedig az uniós jogban kiemelt jelentőséggel bír, és szorosan hozzátartozik a környezet minőségének megőrzéséhez, védelméhez és javításához, az emberi egészség védelméhez, a nemzet közös örökségébe tartozó természeti erőforrások gondos hasznosításához és megóvásához.

Az Ab szerint a környezetszennyezés (hasonlóan bármely más károkozáshoz) nem csupán aktív, tevőleges magatartás, hanem mulasztás következtében is bekövetkezhet, e körben (tehát a felelősséget megalapozó magatartási formák körében) ugyanis a környezetszennyezésért való felelősség semmilyen sajátossággal nem bír más típusú károkozásokhoz képest. Itt kiemelten kell értékelni azt az esetet, amikor valamely jogszabályi rendelkezés (mint ahogy jelen esetben a környezetvédelmi törvény szabályai) kifejezetten megteremtették a környezetet szennyező magatartással szembeni fellépés kötelezettségét.

Ezen - és az egyéb - szempontokra tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kúria ítélete alaptörvény-ellenes, és azt megsemmisítette. Az Ab a bírói döntés megsemmisítése esetén megsemmisítheti a döntéssel felülvizsgált más bírósági vagy hatósági döntéseket is. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Fővárosi Ítélőtábla részítéletében, a Fővárosi Törvényszék pedig a rész- és közbenső ítéletében a Kúria megsemmisített ítéletével egyezően ítélte meg a magyar állam kártérítési felelősségének elvi kizártságát. Az Alkotmánybíróság ezért ezeket is megsemmisítette.