A törvényjavaslat a magyar közigazgatási rendszerben eddig nem ismert kategóriaként bevezetné a "fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott közigazgatási terület" fogalmát, s lehetővé tenné, hogy a fővárosi kerületek közigazgatási területéhez tartozó egyes területeket az érintett kerület közigazgatási területéből és igazgatási illetékességi terültéből kiemelve a Fővárosi Önkormányzat és a fővárosi önkormányzati igazgatás hatás- és illetékességi körébe vonják. A törvényjavaslat elsőként a XIII. került határait módosítva a Margitszigetet javasolja a Fővárosi Önkormányzat közvetlen igazgatása alá vonni.
Az előterjesztés elfogadásával a főváros közigazgatási területe 23 kerületből és a Margitszigetből állna, ami az egységes közigazgatási illetékességi területfelosztást bontaná fel - hangsúlyozza a TÖOSZ. Megemlítik, hogy minderről az érintett kerület polgármesterétől szereztek tudomást, mivel az előterjesztő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a törvényben biztosított véleményezési lehetőséget nem biztosította sem az önkormányzati szövetségek, sem az érintett önkormányzat számára.
Kifogásolják, hogy a Margitsziget esetében az összes kerületi feladat elvételéről van szó, ami a charta szabályozása alapján nem értelmezhető. A törvényjavaslat alapvetően egy kerületrész új igazgatási egységgé alakítására irányul, viszont precedens jellegű, így fennáll a lehetősége annak is, hogy hasonló törvénymódosítással egyéb önkormányzatok közigazgatási határát - az érintettek akaratával szemben - a kormány kezdeményezésére az Országgyűlés megváltoztathassa, amelynek révén sérülhet az önkormányzáshoz való jog - figyelmeztet a TÖOSZ.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Digitális földrengés söpri el a ma ismert bankrendszert?

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Helycserés támadás: nem fogja elhinni, melyik a legértékesebb cég Európában
