Nem volt elég, hogy teljes csendbe fojtották és a társadalomtól teljesen elvágták a tálibok a nőket Kabulban, a következő lépésként már az ablakaikat is befalazzák. Egész konkrétan a diktátumban az áll, hogy az épülő épületek ablakai nem nézhetnek olyan területekre, például a konyhára vagy a szomszédos ház udvarára, ahol a nők valószínűleg napi tevékenységet végeznek, például ételt készítenek vagy vizet gyűjtenek a kútból.
Ezeken a helyeken az ablakokat be kell falazni.
A tálib vezetés célja ezzel az, hogy megakadályozzák a női test nyílt megpillantását, amely szerintük obszcén cselekedetekhez vezethet. A Hibatullah Akhundzada legfelsőbb vezető által aláírt, öt cikkelyből álló rendelet, amelyet Zabihullah Mudzsahid kabuli kormányszóvivő az X oldalán is közzétett, arra szólítja fel a helyi hatóságokat, hogy az építőkkel és az ingatlantulajdonosokkal egyetértésben működjenek együtt a szigorítás hatékony alkalmazása érdekében.
Az olasz Avvenire emlékeztet rá, hogy a tálibok 2021 augusztusában vették vissza a hatalmat Afganisztánban, azóta pedig nyolcvan pontban szankcionálták a nőket az országban: kitiltották őket többek között a középiskolából és az egyetemről, a parkokba és nyilvános helyekre való bejutásból, a hangos éneklésből és versmondásból, a rádiós és televíziós szereplésekből és a munkából.
Alakul az orosz-tálib barátság? Putyin parlamentje hivatalosan is elismerné a terroristákat
Oroszországban a parlament, az Állami Duma elé terjesztettek egy törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy felfüggesszék a terrorista szervezetek tevékenységének tilalmát. Ezzel pedig az oroszoknál lekerülhetnek például a tálibok a terroristák listájáról.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!