Csütörtökön jön ki a júniusban lezárult negyedévre vonatkozó jelentésével az Apple, a cég egyik legintenzívebben növekvő részlege a szolgáltatási üzletág lehet. Ám az egyre szigorúbbá váló szabályozói ellenőrzés komoly akadályt állít a terület további gyarapodása elé.
Miután rövid idegei Microsoft, illetve az Nvidia letaszította a trónról, július közepén ismét a világ legértékesebb vállalata lett a Steve Jobs által alapított cég. Az elmúlt három hónapban közel 30 százalékkal emelkedett a telefongyártó részvényeinek az értéke, bár a július rekordhoz képest már több mint 7 százalékot estek.
A Reuters várakozásai szerint a Apple bevételének közel felét adó iPhone eladások volumene éves összevetésben 2,2 százalékkal csökkentek a június végével zárult három hónapban, ami komoly javulást jelentene az előző negyedévben tapasztalt 10,5 százalékos visszaeséshez képest.
Az Apple bevételei a harmadik negyedévben várhatóan 3,3 százalékkal fognak nőni az egy évvel korábbihoz képest, míg az előző negyedévben 4,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Az előrejelzés szerint 2023 azonos időszakával összevetve idén áprilistól-júniusig:
- az IPad eladások 14,1 százalékkal gyarapodhattak
- a Mac eladások 2,6 százalékkal nőhettek
- A viselhető eszközök és kiegészítők üzletágában 6 százalékos visszaeséssel számolnak
- A szolgáltatási üzletág (ide tartozik a az App Store, az Apple TV és a Music) 13,2 százalékkal nőhetett
A kínai helyzet
Az okostelefon értékesítések megtorpanásában fontos szerepe van, hogy szakértői számítások szerint éves összevetésben 3,1 százalékkal estek vissza a kínai Iphone eladások az április-júniusi negyedévben, ám az év első három hónapjában mért 6,6 százalékos csökkenéshez képest ez is javulásnak tűnik.
Anna köszönhető a visszaesés mérséklődése, hogy az ázsiai országban újjáéledő Huawei nyomására májusban 2300 jüannyi (116 ezer forint) engedménnyel volt kénytelen egyes iPhone-modelljeit kínálni az Apple.
Az amerikai informatikai vállalat idén először nem szerepelt Kína öt legnagyobb szállítójának listáján.
Az AI-faktor és az EU
Angelo Zino, a CFRA Research elemzője szerint az Apple AI-tervei sok vásárlót fognak visszacsábítani a céghez. Eddig az ezen a téren elmaradt a fő riválisaitól – a Microsoft, az Alphabet és a Google – az Iphone-t gyártó cég.
Június elején a WWDC-n ismeretette az Apple az iOS 18-at, amibe – a bejelentés szerint – mesterséges intelligencia alapú funkciókat is beemelik majd. Ám az itt bejelentett Apple Intelligence funkcióit a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) miatt idén már biztosan nem kapják meg az EU-s felhasználók. Az újgenerációs Siri pedig nem csupán az EU területén, hanem sehol sem lesz elérhető 2025 előtt.
A vállalat egyik legintenzívebben növekvő részlege a szolgáltatási üzletág mára a cég bevételeinek a negyedét biztosítja, azonban a terület további növekedése elé komoly akadályt állít az egyre szigorúbbá váló szabályozói ellenőrzés.
Márciusban 1,84 milliárd eurós bírsággal sújtotta az Apple-t az unió, mert az amerikai cég megakadályozta, hogy a rivális zenei szolgáltatások tájékoztassák a felhasználókat arról, hogy az App Store-on kívül olcsóbb alternatívák is léteznek. Ezenkívül három további EU-s vizsgálat is zajlik az amerikai vállalattal szemben.
Döntött a cég az Apple Payről, ezzel kerülték el a büntetést
A rivális vállalatoknak is hozzáférést biztosít a a „tap-and-go" mobilfizetési rendszeréhez az amerikai szolgáltató, így lezárult az EU trösztellenes vizsgálata.Az AI SUMMIT két napra campusszá alakítja a Városligetet
Az AI Summit BUDAPEST rendezvénysorozat egyedülálló lehetőséget nyújt a hazai és a nemzetközi szakértők és érdeklődők számára, hogy valós betekintést nyerjenek a mesterséges intelligencia világába, hogy felfedezzék az üzleti életre, a társadalmi viszonyokra és az ipar világára gyakorolt jelenlegi és jövőbeli hatásait. Magyarország vezető digitális média cége, az Indamedia, 2023-ban rendezte meg, elsőként hazánkban, az AI Summit-ot, a konferenciát, amely csak és kizárólag a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekre fókuszált. A tavalyi rendezvény kimagasló sikere alapján biztosak vagyunk abban, hogy az AI Summit a kelet-közép-európai régió legfontosabb és legmeghatározóbb AI és innovációs eseménye lesz 2024-ben is.
Találkozunk 2024. szeptember 9-én és 10-én a Magyar Zene Házában és a Néprajzi Múzeumban. Részletek és jegyvásárlás az alábbi linken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!