Április 9-től a Nagy-Britanniába utazók számára drágább lesz az út, ugyanis a most 10 fontba kerülő elektronikus beutazási engedély (ETA) ára ugyanis 16 fontra emelkedik – derül ki a brit kormány honlapján publikáltakból.
Következésképp az eddigi nagyjából 4750 helyett 7600 forintba fog fájni az ETA díja, ha átszámítjuk a devizát.
Közölték, a kérelmezők többsége néhány percen belül automatikusan megkapja a digitális beutazási engedélyt, amely két évig vagy az útlevél lejártáig érvényes, és korlátlan számú belépést biztosít az Egyesült Királyság területére, alkalmanként legfeljebb hat hónapra.
A brit hatóságok azt tanácsolják, hogy az utazók legalább három munkanappal indulás előtt nyújtsák be az ETA-kérelmet, mivel bizonyos esetekben hosszabb elbírálási időre lehet szükség. Jelezték,
- az engedélyt az UK ETA mobilapplikáción vagy
- a brit kormány hivatalos weboldalán keresztül lehet igényelni.
Arra is kitértek, hogy nem kell kiváltaniuk az ETA-t azon uniós állampolgároknak, akik a Brexit előtt, 2020 végéig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek Nagy-Britanniában, és megszerezték az ehhez szükséges, meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyt (EU Settled Status). A brit EU-tagság idején megszerzett jogosultságaikat ez változatlanul biztosítja számukra.