Ausztriában máris megindultak az első eljárások a menedékjogok visszavonására. A Szövetségi Menekültügyi és Bevándorlási Hivataltól (BFA) érkező leveleket egyelőre olyan szíriaiaknak küldték ki, akik kevesebb mint öt éve élnek az országban.

Egy internetes profiljelentés szerint a menekülteket első körben felszólítják a hatóságok, hogy indokolják, a megváltozott körülmények ellenére miért tartják magukat védelemre érdemesnek.

Körülbelül 40 ezren készülhetnek arra, hogy alapos indok híján megvonják tőlük a védelmi státuszt a nyugati szomszédos országban.

Gyors „tisztogatást” terveznek

A szíriai rezsim megdöntésével nem kell többé politikai üldözéstől tartaniuk – fogalmaznak a hivatalos levélben, amelyben arra szólítják fel az érintetteket: ha maradni akarnak Ausztriában, bizonyítsák, hogy el tudják látni magukat, gyermeket nevelnek, akit iskolába járatnak, illetve jól beilleszkednek.

A szabályok szerint, ha a menedékjog indokai alapvetően megváltoznak, és nincs más ok, a hivatalos védelmi státusz öt éven belül visszavonható, erre alapoznak az új belpolitikai tervekben.

A bevándorlási hivatal gyors döntéshozatalt ígéridézi a Kurier.

A kancellár határozott, a hivatal óvatos

December elején Karl Nehammer osztrák kancellár már utasította a szintén néppárti Gerhard Karner belügyminisztert, hogy függessze fel az összes folyamatban lévő szíriai menedékkérelmet, és vizsgálja felül az összes menedékjogot.

Az számít, milyen előrelépést tesznek a jelenlegi uralkodók Szíriában, de a kurdok helyzete érzékeny – fogalmazott Nehammer.

Gernot Maier, a BFA igazgatója azonban nem sokkal később világossá tette, hogy a rendkívül ingatag helyzet miatt egyelőre nem lehet végső döntést hozni a Szíriába való visszatérésről, amit megerősített a menedékjogi eljárásokról másodfokon döntő Szövetségi Közigazgatási Bíróság is.

Közös kitoloncolási stratégia jöhet

A mostani levelekben önkéntes hazatérést is szorgalmaznak Szíriába, amely gyakorlatot az osztrák belügyminiszter szerint más országok is követni fogják. 

Ezek még nem tömeges deportálások

– fogalmazott, megjegyezve: nem várhatják hátra dőlve, hogy mások tegyenek valamit.

Tavaly mintegy 100 önkéntes hazatérőt jegyeztek Ausztriában, idén eddig 70-et, de a várakozások szerint ez a szám jelentősen növekedni fog.

A tervek szerint rajtuk kívül első körben azokat fogják kiutasítani, akik valamilyen bűnt követtek el vagy nem hajlandók dolgozni, illetve nem képesek beilleszkedni az osztrák társadalomba.

A legtöbb szíriait olyan országok fogadták be az elmúlt öt évben, mint Ausztria, Svédország, Németország – utóbbival például már korábban is közös charterjáratokkal szervezték meg a kitoloncolásokat.

Az osztrákok szerint azonban már közös EU-s kitoloncolási stratégia kell, amelyre az Európai Bizottság egyelőre nem adott tanácsot, mondván, hogy ez a tagállamok felelőssége.