Kedden hajnali kettő óra körül omlott össze a Baltimore-i Francis Scott Key híd, miután nekicsapódott egy teherhajó.
A balesetben a hídról több autó a vízbe zuhant, Maryland állam tűzoltósága tömegbalesetnek nevezte az esetet.
A hatóságok szerint a csaknem 5000 konténerrel megrakott kereskedelmi hajó pillanatokkal az ütközés előtt vészjelzést adott le.
A katasztrófa jelentős fennakadásokat okozott, már ez első napon nagyjából 40 teherhajó kényszerült arra, hogy lehorgonyozzon a környező vizeken.
Az első számítások szerint a térség gazdaságát naponta 15 millió dolláros kár éri, hiszen a 2,5 kilométer hosszú híd roncsai eltorlaszolják a baltimore-i kikötőhöz vezető vízi utat.
Az éves szinten 43 millió tonnás áruforgalmat bonyolító kikötő az Egyesült Államok keleti partjának egyik fő kereskedelmi csomópontja, a legtöbb hajó Mexikóból, Japánból és Németországból érkezik ide - olvasható a német Handelsblatt üzleti lapban.
Egyelőre nem tudni, hogy mikor indulhat újra a forgalom a kikötőben. Az viszont már most biztos, hogy „jelentős és hosszan tartó” fennakadások keletkeznek számos ágazat ellátási láncaiban
- nyilatkozott Pete Buttigieg amerikai közlekedési miniszter.
Baltimore egyebek között az autóipar számára fontos kikötő, évente mintegy 850 ezer járművet rakodnak itt át. A hídomlás különösen a Mercedes-csoportnak okoz gondot, mert a német gyártó egy külön terminált üzemeltet itt, amely az Amerikába irányuló import egyik központja.
A hídnak is komoly gazdasági jelentősége volt, naponta 30 ezer jármű haladt át rajta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!