A Bavarian Nordic 2025 végéig 10 millió adagot tud biztosítani a majomhimlő (mpox)-vakcinájából az afrikai országoknak, hogy segítse őket a legújabb globális közegészségügyi vészhelyzet kezelésében – közölte a vakcinagyártó vezérigazgatója.
Van készletünk és megvannak a lehetőségeink. Ami hiányzik, azok a megrendelések
– mondta Paul Chaplin a Bloombergnek.
Kapcsolódó
Az Afrikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (Africa CDC) közölte, hogy 10 millió adagra van szüksége a járvány megfékezéséhez, amely az elmúlt hetekben a Kongói Demokratikus Köztársaságból a szomszédos országokra is átterjedt.
A dán gyógyszergyártó és az Európai Bizottság már több mint 200 ezer adagot adományozott. Chaplin elmondta, hogy a vállalat 300 ezer adagot azonnal szállíthatóvá tett, és az év végéig 2 millió adagot juttathat Afrikába.
„Már augusztus végén járunk, így valóban szükség van némi gyorsaságra a döntéshozatalban, hogy ezt megtehessük” – mondta.
Az EU is feltankolt az oltóanyagból
Az oltóanyagból más helyeken is tartanak készleteket, felkészülve a jövőbeli járványokra. Az Európai Unió 2022 novemberében 2 millió dózisra kötött szerződést, míg néhány európai ország nemzeti készleteket is tart. Az amerikai Biomedical Advanced Research and Development Authority (BARDA) ebben a hónapban utasítást adott a Bavarian Nordicnak, hogy töltse fel a vakcina készleteit.
Az Egészségügyi Világszervezet augusztus 14-én nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította az afrikai majomhimlő (mpox)-járványt. A WHO tisztviselői szerint a vírus egy halálosabb törzse, amely gyermekek között és szexuális érintkezés útján terjed, különösen nagy aggodalomra ad okot.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!