A fiatal nő egy meggondolatlan döntést követően beteget jelentett munkahelyén, ahelyett, hogy bevallotta volna, muszáj elutaznia – írja a LadBible brit bulvárlap.

A turpissága viszonylag gyorsan kiderült, ugyanis a főnöke is ott volt a  Balira tartó gépen.

Az indonéziai Grace egyébként szabadúszó tartalomgyártóként dolgozik egy európai nagyvállalatnál. A probléma ott kezdődött, hogy sürgősen haza kellett utaznia Balira. Meg is találta a megfelelő repülőjáratot, azonban már későn vett volna ki szabadságot.

Úgy döntött inkább azt hazudja a munkahelyén, hogy azért nem tud dolgozni, mert beteg és orvoshoz kell mennie.

Röviddel azután, hogy felszállt a gépre, üzenetet kapott a főnökétől, aki készített egy  szelfit a repülőgépen a háttérben helyét kereső Graceről. 

Grace azt mondja, bár tudta, hogy a főnöke gyakran utazik Balira, nem hitte volna, hogy aznap épp azon a gépen utazik majd, amire ő az utolsó pillanatban jegyet vett.

A történet szerencsére nem ért csúnya véget, ugyanis az út során sikerült átbeszélniük az ügyet és végül jót nevettek rajta.

Órákig körözött a repülőgép, a csodán múlt a landolás

Sikeres kényszerleszállást hajtott végre Ausztráliában egy repülőgép, több órányi próbálkozás után. Bővebben itt olvashat erről.