Amerikai roncsderbi – az Economx-szerkesztőség egyik tagja így jellemezte az újfent kibontakozó Biden-Trump összecsapást. Ez részben Joe Biden aktuális amerikai elnök nyilvánosság előtti gyakori elesései és elszólásai, valamint Donald Trump volt államfő nyelvbotlásainak köszönhetően szaladt ki a száján. Közelmúltban készített közvélemény-kutatások alapján azonban az amerikaiak jelentős része osztja a kolléga véleményét.
A Washington Post és az ABC News közös felmérése alapján a választóknak csak 37 százaléka helyesli, ahogyan Joe Biden az elnökségét kezelte és kezeli. Donald Trump esetében pedig ez az arány 38 százalék. A válaszadók fele szerint mindkét férfi túlkoros már ahhoz, hogy még egy cikluson át elvállalja az államfői szerepkörrel járó feladatokat és felelősséget.
A Marist Poll közvélemény-kutatása szerint a választók 65 százaléka nem akarja, hogy Biden újra elnök legyen, 60 százalék pedig Trumppal kapcsolatban érzi ugyanezt.
Hatból egy szavazó nem akarja, hogy akár Trump, akár Biden nyerjen. A közvélemény-kutatók szerint több mint négyszeresére ugrott 2020-hoz képest azok száma, akik mindkét jelöltre fanyalogtak.
Egy másik felmérés, a Harvard-Harris kutatás adatai alapján pedig kijelenthető, hogy a választók többsége egyetért abban, hogy más jelölteket szeretnének az elnökválasztási „ringben” látni.
- A demokraták 68 százaléka;
- a republikánusok 57 százaléka;
- a függetlenek 78 százaléka
szeretné, ha nem ebből a két jelöltből lehetne kiválasztani a következő elnököt.
Nincs más életképes opció
A szakértő szerint azonban, még ha elégedetlen is a szavazók többsége a két jelölttel, nem valószínű, hogy más kerül ki a demokrata vagy éppen republikánus előválasztási csörtéből győztesként.
A jelenlegi előválasztási közvéleménykutatások alapján Donald Trump és Joe Biden dominanciája megkérdőjelezhetetlen, 58 százalékkal és 72,1 százalékkal vezetik a párton belüli támogatottsági felméréseket. A pártelitek a jövő nyáron esedékes országos pártkonvenciókon tudnak közvetlenül beleszólni a jelöltállításba, de ilyen számok mellett ez nemcsak merész, hanem értelmetlen is lenne
– nyilatkozta az Economxnak Csizmazia Gábor, a NKE EJKK Amerika Kutatóintézet tudományos munkatársa.
A szakértő szerint „az amerikai politikai polarizáció nemcsak azt jelenti, hogy nehéz kétpárti egyetértést találni, hanem azt is, hogy a Republikánus és a Demokrata Párton belül is megerősödtek a saját pártjuk főáramlatával szemben is kritikus erők.
A Republikánus Párt nacionalista és populista szárnya, valamint a Demokrata Párt progresszív és radikális szárnya korábban hangos kisebbségek voltak, ám befolyásuk az amerikai választók tömegeit leginkább érdeklő kérdésekben – például bevándorlás és egészségügy – egyre jobban tetten érhető.
A pártelitek nem tudnak ezzel mit kezdeni, ugyanis az amerikai politikai rendszerben az európaihoz képest gyengébb a pártfegyelem, ráadásul az előválasztás is éppen azt szolgálja, hogy az országos pártvezetés helyett lehetőleg a helyi pártszervezetek tagjai és szavazói döntsék el, kit szeretnének a kongresszusi, illetve az elnökválasztáson jelöltként indítani”.
Az elvárások szinte kielégíthetetlenek
Csizmazia Gábor hangsúlyozta, a választói preferenciák gyakorlatilag már önmagukban megtestesítik a saját farkába harapó kígyót. „Az egyik leggyakrabban visszatérő panasz az életkor: sokan fiatalabb jelölteket szeretnének látni mindkét oldalon. Vannak persze fiatalabb republikánus és demokrata húzónevek is, például Gavin Newsom kaliforniai vagy éppen Ron DeSantis floridai kormányzó, ám az országos ismertségük és a támogatottságuk is jóval gyengébb” – mondta.
A csavar pedig itt következik: a fiatalság mellett ugyanis megjelenik a „normalitáshoz való visszatérés” igénye is. Ez azt jelenti, hogy
egy intézkedéseiben és kommunikációjában is kiszámíthatóbb elnököt szeretnének látni az amerikaiak, csakhogy ez elvileg a tapasztaltabb, vagyis idősebb politikusoknak kedvez. Ahogy a párteliteknek, úgy a szavazóknak is szembesülniük kell a tényekkel: jelenleg csak kívánalmak vannak, reális alternatívák viszont nincsenek
– magyarázta a szakértő.
Donald Trump elsőszámú párton belüli kihívója kétségtelenül Ron DeSantis. Csizmazia Gábor azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben Trump népszerűsége fokozatosan erősödött a sorozatos vádemelések mellett – vagy éppen ezek miatt – is, addig a floridai kormányzó kampánya elvesztette a lendületét.
„Joe Biden esetében még kevésbé lehet beszélni párton belüli kihívóról: demokrata oldalon néhány hónapig az ifjabb Robert Kennedy volt egy lehetséges alternatíva, ám támogatottsága messze alulmúlta az elnökét, ami végül Kennedy független jelöltként való indulásához vezetett. Évek óta hallani Michelle Obama lehetséges jelöléséről, amely kapcsán már közvélemény-kutatások is készültek, azonban a volt First Lady indulása egyelőre csak republikánus vészforgatókönyv maradt”
– mondta Csizmazia Gábor.
Az egység hiányzik mindkét oldalon
Az Obama nevet egyébként sokan látnák szívesen a szavazólapokon – az persze kérdéses, hogy a Barack keresztnév nélkül is meggyőzné-e a választópolgárokat. Barack Obama, aki 2009 és 2017 között volt amerikai elnök, máig a legnépszerűbb demokrata és összességében a legnépszerűbb politikus is az Egyesült Államokban a YouGov felmérése alapján.
A szakértő is hangsúlyozta, hogy „a demokraták a széles koalíció létesítésével küzdenek, ezt legutóbb az Obama-kampány idején voltak képesek megvalósítani”. Azóta viszont polarizáltság figyelhető meg a párton belül, nincs egységes álláspont.
Hillary Clinton 2016-ban elnyerte ugyan a Demokrata Párt támogatását, ám ez sokak szemében Bernie Sanders pártelit által történő félreállítása volt, amit a progresszív szárny nem felejtett el. Mindeközben a másik oldalon Donald Trump, a New York-i üzletember támogatása mindmáig a republikánus pártelittel szembeni protest-szavazat, másrészt a 2010-es években lendületet nyert identitáspolitika elleni provokatív reakció
– fogalmazott Csizmazia Gábor.
Összességében az látszik tehát, hogy már a 2016-os választások idején is az volt az egyik legnyomósabb érv egy-egy leadott szavazat mellett, hogy a szóban forgó jelölt „nem Donald Trump”, vagy éppen „nem Hillary Clinton”. A helyzet hasonló Biden és Trump összecsapásában is.
Hogy Trump végül eléri-e, hogy többekben keltsen negatív érzéseket az aktuális elnök, mint ő, még eldől 2024 novemberéig. A Bloomberg mindenesetre leszögezte,
legutóbb 1892-ben fordult elő olyan, hogy egy hivatalban lévő elnök először veszített, majd négy évvel később ugyanazzal az ellenféllel szemben indulva visszatérhetett a Fehér Házba.
Akkor Grover Cleveland és Benjamin Harrison állt egymással szemben, és a demokrata Cleveland tudott második alkalommal már felülkerekedni a republikánus Harrisonon.