Pert indítottak a British Airways légitársaság és a brit állam ellen annak a brit repülőgépnek azt utasai és személyzetének tagjai, amely a Kuvait ellen 1990-ben elindított iraki invázió első óráiban szállt le a kuvaiti repülőtéren, és a fedélzetén tartózkodókat az iraki hadsereg túszul ejtette.

A BA 149-es járata – egy Boeing 747-es – 367 emberrel a fedélzetén Kuvait érintésével a malajziai Kuala Lumpurba tartott, és 1990. augusztus 2-ának hajnalán szállt le a kuvaiti repülőtéren, de felszállni már nem tudott.

A gép utasai közül sokakat Bagdadba szállítottak, éheztették, bántalmazták és hetekig élő pajzsként tartották őket fogva a szövetséges légitámadásoknak kitett iraki hadiüzemek és egyéb stratégiai célpontok területén – írja az MTI.

Az egyik brit légikísérőt az iraki katonák megerőszakolták, a repülőgépet pedig, amely egészen a háború utolsó napjáig sértetlenül állt a betonon, a visszavonuló iraki egységek felrobbantották. A túszokat öt hónap után engedték szabadon.

A polgári peres keresetet a járat 94 egykori utasa és légikísérője nevében terjesztette be hétfőn a londoni felsőbírósághoz a McCue Jury and Partners nevű londoni ügyvédi iroda. A felperesek annak hivatalos megállapítását kérik a bíróságtól, hogy a járatot a brit kormány a fedélzeten tartózkodók szándékos veszélyeztetésével hírszerzési célokra használta.

A kereset szerint a brit állam és a British Airways ellen gondatlanság és közhivatali feladatok ellátása körében elkövetett kötelezettségszegés vádja merül fel.

A három és fél évtizeddel ezelőtti eset óta számos alkalommal elhangzottak olyan értesülések, hogy a Margaret Thatcher vezette akkori brit kormány a BA-járaton egy katonai hírszerző egységet akart bejuttatni Kuvaitba, ezért nem értesítette a személyzetet a veszélyről. A brit sajtó által az elmúlt évtizedekben megszólaltatott tanúk rendre és egybehangzóan állítják, hogy a londoni indulás előtt busszal katonák érkeztek a géphez, és a Boeing hátsó traktusában foglaltak el helyeket.

Nagy-Britanniában korábban is történtek kísérletek kártérítési igény érvényesítésére az utasok részéről, ezek azonban rendre elbuktak a bíróságokon.

A tanúk beszámolói szerint a csoport tagjai Kuvaitban elsőként hagyták el a gépet, és soha többé senki nem hallott róluk. London azóta is következetesen cáfolja, hogy a járatot az akkori kormány felderítési feladattal megbízott katonai alakulat bejuttatására használta volna.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.