Cameron a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapban megjelent írásában úgy fogalmaz: Nagy-Britannia mindig a hajózás védelmére kel, és a jövőben is készen áll arra, hogy a szavakat cselekvéssel támassza alá.
Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó, vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett Gázában az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet katonai és politikai gépezetének felszámolására.
Kapcsolódó
Az izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász tavaly október 7-én összehangolt terrortámadást hajtott végre Izrael déli térségében. A támadásban 1200 ember meghalt, több mint háromezer megsérült és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.
A húszik vörös-tengeri támadásaira válaszul péntekre virradóra a brit és az amerikai fegyveres erők számos húszi katonai célpont ellen hajtottak végre légicsapásokat Jemenben. Az Egyesült Államok szombaton újabb támadásokat intézett húszi katonai létesítmények ellen.
Vasárnapi cikkében David Cameron felfedi, hogy az Egyesült Államok kérte Nagy-Britannia segítségét a húszik elleni korlátozott és célzott katonai akcióhoz. Rishi Sunak miniszterelnök az összes érvet, jogi tanácsot megfontolva, a kabinet tagjaival, katonai és hírszerzési szakértőkkel tartott konzultáció után döntött úgy, hogy a brit fegyveres erők részt vesznek a műveletben – áll a brit külügyminiszter cikkében.
Cameron szerint
a brit kormánynak nem is volt más választása, mivel a húszik november 19. óta 26 támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen, és egyetlen napon, január 9-én 21 drónnal és rakétával támadták a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolóját, amely a térségben járőrözik.
A tétlenség annak elfogadását jelentette volna, hogy a húszik törvénysértő, tűrhetetlen támadásaikkal következmények nélkül gyakorlatilag lezárhatnak egy életbevágó fontosságú tengeri útvonalat - írta a brit külügyminiszter.
David Cameron szerint „baromság” az a húszi állítás, hogy a támadások Izraellel és a gázai hadműveletekkel állnak összefüggésben, mivel a célba vett hajók világszerte számos célállomás felé tartottak.
Hozzátette: az Egyesült Államokkal közösen végrehajtott művelet valamilyen mértékben degradálta a húszik iráni támogatással kiépített támadó kapacitásait, de a szövetségesek elszánták magukat arra, hogy e támadásoknak véget vessenek, és „szavaikat cselekvéssel fogják alátámasztani”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!