A június végi elnökjelölti vita után interneten mémek tucatjai jelentek meg arra reagálva, hogy a 81 éves regnáló amerikai elnök képes-e egyáltalán vévigvinni egy újabb ciklust, ha megválasztják. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Donald Trump és Joe Biden fej fej mellett haladtak a visszalépés előtt, ráadásul a republikánus elnökjelölt esélyeit az ellene elkövetett merénylet csak tovább növelte.
Egyes befolyásos demokraták már Joe Biden mostani elnökségét sem várnák meg, mondván ha nem alkalmas arra, hogy induljon az elnökválasztáson, akkor arra sem, hogy elnökként szolgáljon a továbbiakban.
Kapcsolódó
Vagyis már hetek óta zajlott a találgatás arról, hogy vajon elindul-e az Egyesült Államok jelenlegi elnöke a következő választáson, vagy visszalép. Joe Bidennek nagy tervei voltak, azt ugyan elismerte a milliós nézettségű NBC News műsorában, hogy idős, de azt mondta, ura a helyzetnek és végigviszi kampányát.
Joe Bidennek nem csupán a választók felé kellett folyamatosan bizonyítania, kiváltképpen a pocsékra sikeredett választási vitája után, de pártján belül is komoly bizalmatlanság övezte azt, hogy a 81 éves politikus hogyan lesz képes elnökként működni egy újabb cikluson át megválasztása esetén.
Öreg vagyok. Viszont csak három évvel vagyok idősebb, mint Trump. És másodszor, a mentális élességem átkozottul jó!
– mondta az elnök Lester Holtnak, az NBC News műsorvezetőjének az időnként eléggé harciasra sikeredett beszélgetésben. Joe Bidenek ez volt második tévéinterjúja az elmúlt időszakban.
Biden meghatározóbb gazdasági döntései és azok hatásai:
- nagyobb állami szerepvállalást támogató gazdaságpolitika;
- magas költségvetési hiány, infláció - fiskális fegyelmezetlenség;
- jóléti jogosultságok kiterjesztése/növelése - demokrata hangok a nyugdíjkorhatár kiterjesztésére;
- hatalmas mentőcsomagok: növekedési pályára állt az amerikai gazdaság a koronavírus óta;
- CARES-mentőcsomag – nagyságrendileg 15 millió új munkahely, de még mindig rengeteg munkanélküli;
- a hivatalos kormányzati kimutatások szerint az amerikai háztartások 2023-ban nemhogy ugyanolyan szinten voltak képesek javakra és szolgáltatásokra költeni, mint 2019-ben, de még több mint ezer dollárt is megtakaríthattak;
- a Kínából importált termékek széles körénél emelték meg a vámokat, így félvezetőkre, akkumulátorokra, napelemekre, egyes ásványi anyagokra, kikötői darukra, orvosi termékekre, acélra, alumíniumra és elektromos járművekre vetettek ki magasabb kereskedelmi terheket;
- klímaváltozás elleni harc
Nem volt meggyőző
„Amit én teszek, az az, hogy kimegyek és megmutatom az amerikai népnek, hogy minden képességemnek ura vagyok, hogy nincs szükségem jegyzetekre, nincs szükségem súgógépre. Ki tudok menni, és bármilyen kérdésre tudok válaszolni" – az USA 46. elnökének szavai nem győzték meg párttársait, a korábbi házelnök, Nancy Pelosi egyenesen meg volt győződve arról, hogy Biden veszíteni fog a választásokon, ezért – egyes sajtóértesülések szerint – úgy dönthetett, hogy a saját kezébe veszi az irányítást: a demokraták bennfenteseivel titokban kitervelte Biden leváltását.
A Politico úgy tudja, hogy Pelosi már az elnöki vita óta dolgozott a színfalak mögött azon, hogy más kerüljön Biden helyére. A cikk szerzője, Jonathan Martin a volt házelnök egyik kollégájára hivatkozva úgy fogalmaz, hogy Pelosi nemrég nyíltan beszélgetett Hakeem Jeffries kisebbségi vezetővel.
Nem sokkal ezután Jeffries a demokrata törvényhozóknak címzett levelében azt írta, hogy négyszemközt beszélt Bidennel. A levél szerint közvetetlenül kifejezte „a felismerések, a szívből jövő meglátások és az előre vezető útra vonatkozó következtetések teljes skáláját", amelyeket a frakció az együtt töltött idejük során megosztott. Mindebből azonban nem derült ki, hogy a frakció félreállítaná-e a jelenlegi amerikai elnököt, bár ez a vasárnapi történések ismeretében már kevésbé fajsúlyos kérdés, még akkor is, ha a volt házelnök a MSNBC műsorában – némileg tompítva korábbi kijelentéseit – már úgy fogalmazott, csak és kizárólag Biden dönt arról, hogy megy-e vagy marad.
Fúrták a háttérben
Nemcsak Pelosinak voltak „ellenérzései" Biden elnöki teljesítményével kapcsolatban, mint azt köztudott, közel 20 képviselőházi és egy szenátusi demokrata tisztségviselő szólította fel lemondásra Joe Bident a nyilvánosság előtt.
Joe Bidennek ideje lenne átadnia a fáklyát, és politikai örökségének megőrzése érdekében hagyni, hogy mások legyőzzék Donald Trumpot
– fogalmazott a demokraták progresszív szárnyához sorolt Adam Schiff, aki novemberben szenátusi székért indul a választáson.
Az AP-Norc szerdán közzétett felmérése sem mutatott kedvezőbb képet az elnök megítéléséről, ők azt hozták ki, hogy a demokrata szavazók 65 százaléka úgy véli, hogy Bidennek visszavonulót kell fújnia és hagynia kellene, hogy a párt más jelöltet indítson csatába. A CBS-YouGov friss felmérése szerint Trump országos előnye Bidennel szemben az ellene történt merényletkísérlet óta folyamatosan nő, alig pár százalék volt már csak a különbség a két elnökjelölt között.
Ráadásul „a mostani merénylet az eddig ingadozó, de a republikánusok felé húzó szavazókat egyértelműen arra sarkalja, hogy biztosan elmenjenek szavazni, és behúzzák Trump neve mellé az ikszet" – fejtette ki az Economxnak közvetlenül a Trump elleni merénylet után Balogh Roland külpolitikai szakújságíró. A témával a „politikai erőszak ördögi köre: lángba borulhat-e Amerika?" című cikkünkben foglalkoztunk bővebben.
Éppen, hogy csak mellélőttek
„Szerintem ennek nagyon rövidesen vége lesz" – a Financial Timesnak nyilatkozó magas rangú washingtoni demokraták pár órával tévedtek csupán, amikor azt mondták a lapnak, hogy maximum hétfőig tart ki Biden, aztán vége a történetnek. Egy nyugati parti demokrata adománygyűjtő, aki a múlt héten még határozottan ellenezte a Biden visszaléptetésére tett erőfeszítéseket, csütörtökön már azt mondta, hogy egy másik jelöltnek nagyobb esélye lenne Trump legyőzésére.
George Krupp, egy bostoni ingatlanbefektető és jelentős demokrata adományozó, aki nemrégiben tiltakozott Biden újraválasztása ellen pedig úgy fogalmazott, nem hiszi, hogy a hivatalban lévő elnök képes kitartani. „Hatalmas nyomást gyakorolnak a kulcsfontosságú demokrata politikusok, tisztviselők és adományozók" – jelentette ki.
Joe Biden végül helyi idő szerint vasárnap reggel jelentette be az X-en, hogy nem indul a novemberi elnökválasztáson Donald Trump ellen. Visszalépő levelében az elnöki tisztsége alatt elért eredményeket méltatva többek között arról írt, hogy az elmúlt három és fél év során nemzetként nagy előrelépést tettek. Ma Amerika rendelkezik a világ legerősebb gazdaságával: erre példaként felsorolta az idősek vényköteles gyógyszerköltségeinek csökkentését és a megfizethető egészségügyi ellátás kiterjesztését. Elfogadták az első fegyverbiztonsági törvényt 30 év után, kinevezték az első afroamerikai nőt a Legfelsőbb Bíróságba, és elfogadták a világtörténelem legjelentősebb éghajlatvédelmi törvényét.
My fellow Democrats, I have decided not to accept the nomination and to focus all my energies on my duties as President for the remainder of my term. My very first decision as the party nominee in 2020 was to pick Kamala Harris as my Vice President. And it’s been the best… pic.twitter.com/x8DnvuImJV
— Joe Biden (@JoeBiden) July 21, 2024
„Ha Joe Biden nem alkalmas arra, hogy induljon az elnökválasztáson, akkor arra sem, hogy elnökként szolgáljon” − mondta Mike Johnson házelnök Biden bejelentése nyomán az Index cikke szerint. Ezután azzal vádolta meg az elnököt, hogy elvesztek azoknak a szavazatai, akik őt elnökjelöltnek választották, mondván, hogy ez ellentétes a demokrácia értékeivel. Bírálta Kamala Harrist is, neki is köze volt az elnök „politikai kudarcaihoz” az elmúlt négy évben. „Másodhegedűsként Harris kárörvendő cinkos volt − nemcsak az amerikai szuverenitás, biztonság és jólét lerombolásában, hanem az Amerikai Egyesült Államok történetének legnagyobb politikai eltussolásában is” − tette hozzá Johnson.
Közben kiderült az is, hogy az Egyesült Államok elnöke saját alelnökét, Kamala Harrist támogatja a Demokrata Párt elnökjelöltjeként.
A demokrata párt kongresszusi vezető politikusai méltatták az elnök döntését, köztük Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője, aki úgy fogalmazott, hogy Joe Biden a párt és az ország érdekét helyezte előtérbe, amikor nehéz döntést hozott.
Kamala Harrist könnyebb lesz legyőzni a Fehér Házért folytatott versenyben, mint Joe Bident
– reagált Donald Trump a CNN-nek. Az NBC Newsnak adott rövid telefonos interjúban Trump pedig kijelentette: soha nem volt még olyan elnök, aki ekkora kárt okozott volna az országnak. Az energiafüggetlenségtől kezdve az illegális bevándorlók millióinak beengedéséig. Helyre fogjuk hozni, amit ő elrontott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!