Visszautasítjuk, hogy a békekezdeményezés során az Egyesült Államok szükségtelen engedményeket tenne Vlagyimir Putyin orosz elnöknek – jelentette ki Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter Brüsszelben a NATO-szövetségesek védelmi minisztereinek tanácskozását lezáró csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Felhívta a figyelmet, hogy „nem véletlenül folynak most a tárgyalások, alig néhány héttel azután, hogy Trump elnököt beiktatták:
Vlagyimir Putyin válaszol az erőre”.
– vélte, majd hangsúlyozta, hogy Donald Trump első elnöksége alatt – 2016 és 2020 között – nem történt orosz agresszió, míg a Krím megszállása 2014-ben, majd Ukrajna elleni inváziója 2022-ben történt, amikor Trump nem volt hatalmon.
Véleménye szerint az amerikai elnök az, aki a tárgyalásokat mindig az erő pozíciójából folytatja, és ő az ideális vezető, aki képes lenne tárgyalóasztalhoz ültetni az orosz és az ukrán elnököt, valamint egy tartós békét elérni és megállítani az öldöklést.
Trump és Putyin döntheti el Ukrajna sorsát: de hova tűnt Zelenszkij?
Várhatóan hamarosan Szaúd-Arábiában találkozik egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az orosz-ukrán béke részleteiről tárgyaljanak. Volodimir Zelenszkijt azonban az első találkozóra eddig nem tervezték meghívni. Részletek.Hegseth hangsúlyozta, Trump elnök célja nem a NATO cserbenhagyása, hanem annak megerősítése, amit már 2017-ben kitűzött célul. Bár a sajtó akkoriban azt állította, hogy Trump elfordul a szövetségtől, a valóságban kemény tárgyalásai több befektetést eredményeztek, és ma már szinte minden NATO-tagállam teljesíti a 2 százalékos védelmi kiadási célt – jelezte. Emlékeztetett, az európai országok egyre nagyobb szerepet vállalnak, de az amerikai elnök szerint még több beruházásra van szükség a jelenlegi helyzet miatt.
„Újra naggyá kell tennünk a NATO-t. Ez a védelmi kiadásokkal kezdődik, de magában kell foglalnia a transzatlanti védelmi ipari bázis újjáélesztését, a feltörekvő technológiák gyors bevezetését, a készenlét előtérbe helyezését, valamint a valódi elrettentés megteremtését is”
– hangoztatta.
Az EU-tagállamok is szerepet kaphatnak
A védelmi miniszter Dwight D. Eisenhower egykori amerikai tábornokot és elnököt idézte, aki a NATO egyik legerősebb támogatója volt, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Európa nem eléggé veszi ki a részét saját védelméből. Eisenhower szerint az Egyesült Államokat majdnem „balekká tették” ebben a folyamatban. „A mi kormányunk is hisz a szövetségekben, de Trump elnök nem fogja megengedni senkinek, hogy az Egyesült Államokból balekot csináljon” – szögezte le.
Hegseth szerint
Ukrajna NATO-csatlakozása nem lehet reális cél, ahogy a Krím félsziget annektálása előtti határok visszarendeződése sem.
Hangsúlyozta, hogy a tárgyalások feltételeinek meghatározása nem az ő döntése, hanem az elnök, a külügyminiszter és más vezető tisztségviselők feladata lesz. Donald Trump már kapcsolatba lépett az orosz és az ukrán elnökkel is, és bármilyen tárgyalás is történik a jövőben, mindkét fél bevonásával zajlik majd – mondta, azt ígérve, hogy
a NATO és az európai tagállamok is szerepet kapnak a békefolyamatban, hiszen az európai biztonság is érintett ebben a konfliktusban.
Az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatásról Hegseth azt mondta, a már kiutalt segítség folytatódik, de a jövőbeli finanszírozás kérdése – akár kevesebb, akár több támogatás formájában – a tárgyalások részét képezheti. Megemlítette azt is, hogy Trump olyan megközelítést alkalmaz, amely a „répa és bot” elvén alapul, vagyis ösztönzők és nyomásgyakorlás kombinációjával próbál tartós békét elérni.
Semmit Ukrajnáról nélkülük?
A NATO főtitkára, Mark Rutte a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az Ukrajnával kapcsolatos béketárgyalásokat úgy kell lefolytatni, hogy a végeredmény ne legyen a Nyugat vereségének tekinthető. Vlagyimir Putyinnak meg kell értenie, hogy a Nyugat egységes, és Ukrajna minden szükséges támogatást megkap, hogy sikeres legyen. A tárgyalások csak akkor fejeződhetnek be, ha a végeredmény biztosítja a hosszú távú stabilitást – fejtegette.
Rutte arra is felhívta a figyelmet, a szövetségesek sose ígérték Ukrajnának, hogy a béketárgyalások eredményeként automatikusan NATO-tag lesz.
A NATO főtitkára szerint a szövetség célja, hogy Ukrajna a lehető legjobb helyzetből kezdhesse meg a tárgyalásokat. Megerősítette,
Ukrajna mindenképpen részt vesz a békefolyamatban, hiszen az ő sorsáról van szó.
Rutte egyúttal arra is felszólította az európai NATO-tagállamokat és Kanadát, hogy növeljék védelmi kiadásaikat, és azon szövetséges országok, amelyek még nem érték el a 2 százalékos védelmi kiadási célt, még a nyár előtt teljesítsék.
A NATO júniusi hágai csúcstalálkozóján várhatóan egy új, magasabb védelmi kiadási cél kerül napirendre, amely Rutte szerint meghaladhatja a 3 százalékot. Washington ezzel szemben 5 százalék GDP-arányos védelmi kiadásokat szorgalmaz, hangsúlyozva, hogy Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért, és nem támaszkodhat túlzottan az Egyesült Államokra. Indoklása szerint Washingtonnak inkább saját határaira és a kínai fenyegetésre kell összpontosítania a Csendes-óceán térségében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Jó kis botrány néz ki a Pfizernél

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait
