Az ukrán légierő közleménye szerint a 24 harci drónból az éjszaka 23-at le tudtak lőni. Ennek ellenére károkról érkeztek beszámolók.
Dnyipropetrovszk térségében lezuhanó törmelékek a helyi hatóságok szerint több épületben is kárt tettek, illetve tüzeket okoztak. Harkivban több sebesült civilről, illetve magánházakban keletkezett károkról érkeztek jelentések. Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója szerint hat civil, köztük egy gyermek a megye területén sebesült meg dróncsapásban, míg a székhelyen, Harkiv városában tízen sebesültek meg a bombázás miatt.
Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter vasárnap arról számolt be, hogy az ukrán energetikai infrastruktúrát március 22. óta pusztító, szinte napi rendszerességű masszív orosz drón- és rakétacsapások következtében több mint egymilliárd dolláros (363 milliárd forint) kár keletkezett.
„Mára több mint egymilliárd dolláros veszteségről beszélünk. A támadások folytatódnak, és nyilvánvaló, hogy a veszteségek csak nőni fognak" – hangsúlyozta Haluscsenko.
Rámutatott, a legnagyobb károk a hő- és vízerőművekben, valamint az áramtovábbító rendszerekben keletkeztek.
„Ma még stabil a rendszer, de a helyzet roppant bonyolult" – emelte ki a tárcavezető, hozzátéve, hogy köszönhetően a kedvező időjárásnak az áramtermelést a szél- és napenergia telepek is segítik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!