A politikus azok után jelentette ki álláspontját, hogy elődje, Nicolas Sarkozy a Krímet illetően „illuzórikusnak” nevezte a múltba való visszatérést. Macron hozzátette, a „látszatválasztások” eredményét sem ismeri el Franciaország. Az elnök mindezt egy videóban fogalmazta meg, melyet a Krími Platform nevű csúcstalálkozón tettek közzé – írja az MTI.
A politikus hozzátette, a Krím 2014-es annektálása óta folyamatos az emberi jogok és a humanitárius helyzet romlása.
Nicolas Sarkozy korábbi elnök augusztus közepén arról beszélt, hogy a Krímben illuzórikus bármilyen visszatérés a múltba. Szerinte népszavazással lehet ratifikálni a jelenlegi helyzetet, ahogy az Ukrajna keleti és déli részén lévő vitatott területek esetében is. Sarkozy azért is szót emelt, hogy Ukrajna maradjon semleges és se az Európai Unióhoz, se a NATO-hoz ne csatlakozzon.
A francia diplomácia kitart Ukrajna mellett
A két politikus véleménykülönbségére tekintettel a francia diplomácia leszögezte: nem változott a hivatalos francia álláspont.
Emmanuel Macron üzenetében „a történelmi döntésre” hívta fel a figyelmet, ami „elismeri Ukrajna uniós tagjelölti státuszát.” Az elnök leszögezte, továbbra is Ukrajna oldalán marad Franciaország és mindenben segíteni fog, hogy Oroszország „véget vessen az ellenük folytatott háborúnak."
Veszélyes nemzetközi jelenséget azonosított Emmanuel Macron
A francia elnök ígéretet tett hazája fokozott jelenlétére az Indo-csendes óceáni térségben, ahol Kína és az Egyesült Államok verseng a kis szigetállamok feletti befolyásért. A francia elnök ötnapos látogatáson tartózkodott a Csendes-óceán déli részén, megállva Új-Kaledónia francia területen, Pápua Új-Guineában és Vanuatu szigetcsoportján.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg