Az Európai Parlament  bizottságainak a keddi alakuló ülésükön hivatalosan is megválasztották elnöküket és a négy alelnököt, megalakítva a bizottságok elnökségét. A Patrióták Európáért (PfE) csoportnak, mint a harmadik legtöbb képviselővel rendelkező frakciónak informálisan kiosztott magas szintű pozíciók közül egyet se szavazott meg az EP

A két legnagyobb képviselőcsoport a „cordon sanitaire"-stratégiának megfelelően igyekszik a jelentős intézményi szerepekből kizárni a szélsőjobboldalinak tartott politikusokat. Korábban ezzel a gyakorlattal zárták ki a Nemzeti Tömörülés(RN), a Fidesz és a Liga jogalkotóit a parlament hatalmi szerepeiből – írja az Euronews.

Miután a magyar kormányfő által alapított pártcsalád a múlt héten Strasbourgban két európai parlamenti alelnöki posztot is elvesztett, a csoport ismét nem jutott hozzá a fennmaradó, kulcsfontosságú bizottsági tisztségekhez.

Ami a szokásjog szerint a Patriótáknak járt volna

A parlament arányosítási szabályai szerint a Patrióták igényt tartottak a Közlekedési és Idegenforgalmi (TRAN) és a Kulturális és Oktatási (CULT) bizottságok elnöki tisztségére. Ezentúl megpályázhatták

  • a Mezőgazdasági (AGRI),
  • a Fejlesztési (DEVE),
  • a Környezetvédelmi (ENVI),
  • a Jogi (JURI),
  • az Állampolgári Jogi, Belügyi és Igazságügyi (LIBE)
  • és a Költségvetési Ellenőrző (CONT)

bizottságok alelnöki tisztségét.

Az ENVI bizottság alelnöki posztjára pályázó spanyol, VOX-párti Jorge Buxadé Kulja Andrással, a Tisza Párt néppárti jelöltjével jelöltjével szemben vesztett

A demokrácia szellemét hiányolják 

A TRAN-elnökségre a Patrióták Roman Haidert jelölték az  Osztrák Szabadságpárttól (FPO), aki a görög néppárti jelölt Elissavet Vozemberg-Vrionidival szemben maradt alul. Haider elfogadta az eredményt, de nem gratulált az új elnöknek, mivel szerinte ezzel megtagadják tőlük a demokratikus jogokat. Az osztrák politikus szerint

Minden rossz cselekedet rossz karmát okoz, és biztos vagyok benne, hogy ez a következő öt évben kísérteni fog titeket.


Fabrice Leggeri
, az uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex volt ügyvezető igazgatója, jelenleg a Patrióták EP-képviselője szerint a történtek bebizonyították, hogy

a demokrácia szelleme nincs jelen az Európai Parlament valamennyi képviselőcsoportjában.

A másik jobboldali frakciót, az Európai Konzervatívokat (ECR) nem zárták teljesen karanténba,  a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) képviselőjét, Bogdan Rzońcat az európai parlamenti bizottság elnökévé választották.