A tagállami vezetőket összefogó Európai Tanács (ET) a múlt heti sikertelen próbálkozás után csütörtöki ülésen végül nagy egyetértésben döntött arról, hogy az európai parlamenti (EP) választással elkezdődött új ciklusra hogyan osszák el a csúcsvezetői tisztségeket. E szerint
- Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) eddigi elnökét ismét jelöli a posztjára;
- magának az ET a vezetésére a portugál szocialista António Costát választotta meg;
- az Európai Unió (EU) külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének pedig az észt liberális Kaja Kallast jelöli.
Az Euronews forrásai szerint Orbán Viktor miniszterelnök
- Ursula von der Leyen újrajelölését elutasította,
- António Costa megválasztását támogatta,
- Kaja Kallas esetében tartózkodott.
A magyar kormányfő mellett az olasz is kitáncolt a sorból, Giorgia Meloni a Politico értesülése szerint
- Ursula von der Leyennél tartózkodott,
- António Costára nemmel szavazott,
- Kaja Kallas megválasztását is elutsította.
Charles Michel az ET távozó elnöke az uniós csúcstalálkozót követően közzétett üzenetében egyebek mellett rámutatott, hogy a tagországok állam-, illetve kormányfői Ursula von der Leyen személyében az európai parlamenti választásokon legtöbb mandátumot szerzett Európai Néppárt (EPP) politikusát jelölték az EB élére.
A három uniós vezető kiválasztásához úgynevezett megerősített minősített többségre volt szükség, amely legalább húsz olyan állam- és kormányfő szavazatából áll, akiknek államai az EU lakosságának 65 százalékát képviselik.
Mivel sikerült lezárni az uniós csúcsvezetők személyéről folytatott tárgyalásokat, Ursula von der Leyennek meghallgatáson kell részt vennie az EP július közepén, az európai parlamenti választások utáni első, alakuló ülésén. Az EP plénuma ez után szavazhat a jelölt mandátumának meghosszabbításáról, várhatóan július 17-én.
Az uniós vezetők jóváhagyták továbbá a 2024-2029-es időszakra szóló úgynevezett stratégiai menetrendet is, mely rögzíti, hogy az EU milyen irányvonalat és célokat kövessen, illetve a három kinevezett jövőbeni munkáját határozza meg.
António Costa, az Európai Tanács megválasztott elnöke az X-en közzétett üzenetében megerősítette, hogy december 1-jén, Charles Michel hivatali idejének lejártakor elfoglalja új tisztségét.
Kaja Kallas észt miniszterelnök a közösségi oldalán megosztott bejegyzésében ígéretet tett arra, hogy munkája során az ukrajnai háborúra fog összpontosítani.
Ursula von der Leyen bejegyzésében megköszönte a támogatást, és örömét fejezte ki, hogy ezt a különleges pillanatot megoszthatja Antonió Costával és Kaja Kallasszal. A következő öt évre vonatkozó politikai iránymutatásaim ismertetése után az Európai Parlamenttől kérek megerősítést a kinevezésemről – tette hozzá az MTI tudósítása szerint.
Magyarország nem tudja támogatni az Európai Bizottság elnökasszonya mandátumának meghosszabbítását, mert a jogállamiság eszközét, ami egy fontos európai érték, pártalapon és politikai alapon használta, és használja Magyarországgal szemben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!