Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az Oroszország elleni szankciók új feltételeit, válaszul Moszkva külföldi destabilizáló fellépéseire – írja a Meduza.
Az EU Tanácsának sajtóközlemény szerint az új szankciórendszer lehetővé teszi az unió számára, hogy büntetőeljárást indítson olyan cselekményekben részt vevő személyek és szervezetek ellen, amelyek „aláássák az Európai Unió és tagállamai alapvető értékeit, illetve a nemzetközi szervezetek és a harmadik országok biztonságát, függetlenségét, valamint integritását".
Az uniós változat szerint a szankciók új kritériumai lehetővé teszik majd a különböző „hibrid fenyegetések” elleni fellépést. Ide sorolhatóak a választási folyamatok és a demokratikus intézmények működésének aláásása, a közérdekű gazdasági tevékenységek szabotálása, az összehangolt dezinformáció, a kibertámadások és a migránsok felhasználása.
A mai döntés – Josep Borrell külügyi főképviselő javaslatán alapul – része az EU válaszának, Oroszország hibrid tevékenységeket folytató kampányára, amely a közelmúltban Európa szerte fokozódott
– áll a közleményben.
Az új szankciók alá eső személyeket vagyonbefagyasztással és az EU-ba való beutazás tilalmával sújtják. Ezen felül az uniós polgárok és vállalatok nem folyósíthatnak nekik kölcsönt.
Hiába a szankciók, ömlik az orosz olaj nyugatra
Három török finomítón keresztül nagyjából 2 milliárd dollár értékben vásároltak az orosz nyersanyagból készült üzemanyagot a nyugati országok az idei első fél évben.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!