Az északi városok biztonságosabbak, mint a déliek, a legnépszerűbb európai úti célok pedig szégyenlistára kerültek – áll a schengenvisainfo.com oldalán.
Ahova még biztosan félelem nélkül lehet utazni:
- Bialystok (Lengyelország),
- Groningen (Hollandia)
- Zürich (Svájc).
A legbiztonságosabb városok listájára felkerült még a dán Aalborg is, itt a lakosság még éjszaka is ki mer menni a városba.
A déli tagállamok városai már neccesek.
A helyi lakosság átlagosan hatvanhárom százaléka nyilatkozta úgy, hogy biztonságban érzi magát lakóhelyén, míg az északi tagállamokban ennek aránya nyolcvankét százalékos. A kisebb településeket biztonságosabbnak tartja a lakosság, mint a nagyobbakat.
Közbiztonság szempontjából a legrosszabb városnak Róma és Nápoly, valamint Athén bizonyult.
Ez a két város a legnépszerűbb turisztikai célpontok közé tartozik Európában, de Franciaországban is nagyon eltérő a lakosság biztonságérzete, hiszen míg Marseille-ben negyvenhárom százalék érzi magát biztonságban, addig Bordeaux-ban ez az arány nyolcvankét százalékos.
Hasonló eltérések figyelhetők meg:
- Belgium (Liège negyvennégy százalék,Antwerpen hetvenhárom százalék),
- Bulgária (Szófia negyvennyolc százalék, Burgasz hatvanhat százalék),
- Csehország (Ostrava negyvenöt százalék, Prága hatvankettő százalék),
- Görögország (Athén negyven százalék, Heraklion hatvannyolc százalék),
- Olaszország (Róma harminchét százalék, Verona hatvannégy százalék),
- Románis (Bukarest ötvennyolc százalék, Kolozsvár nyolcvan százalék)
- és török városok esetében is (Isztambul negyvennégy százalék, Antalya nyolcvan százalék).
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Ma a béke útját járni bátor cselekedet – Leó pápa elmondta, miért