„A hongkongi zászló alatt hajózó NewNew Polar Bear mozgása egybeesik azzal az időponttal és hellyel, amikor és ahol a gázvezeték megrongálódott” – áll a finn Nemzeti Nyomozó Iroda közleményében. A kínai konténerhajó Kína és Európa között közeledik az Északi-sarkvidéken keresztül.
A nyomozók említést tettek a Szevmorput atommeghajtású orosz teherhajóról is, amely Murmanszk és Szentpétervár között közlekedik.
A finn külügyminisztérium a hajóval kapcsolatban érintkezésbe lépett az orosz külügyminisztériummal, „tekintettel az ügy komolyságára”.
A Baltic Connector gázvezetéket október 8-án zárták le szivárgás miatt. A hatóságok bejelentették, hogy rongálást külső behatás okozta, sejtetve, hogy esetleg szabotázs történt.
A gázvezetékkel egyidőben megrongálódott egy Finnországot Észtországgal összekötő távközlési kábel is, majd hozzávetőlegesen az incidenssel egy időben egy Svédországot és Észtországot összekötő távközlési kábel is részleges károkat szenvedett, a svéd és észt hatóságok szerint az utóbbi rongálódás is feltehetően külső behatás következménye.
Az incidensek aggodalmakat ébresztettek az energiaszállítás biztonságával kapcsolatban és a NATO fokozta az őrjáratokat a Balti-tengeren.
Együttműködünk a svéd hatóságokkal a (kínai) hajó szerepének tisztázása ügyében
– mutatott rá közleményében Risto Lohi finn rendőrségi vezető.
A rendőrség megerősítette, hogy a gázvezeték megrongálódását "külső mechanikus erő" okozta, és egy nehéz tárgyat találtak a vezeték közelében a tengerfenéken.
A rendőrség megpróbálja a felszínre hozni a nehéz tárgyat, hogy megállapíthassák, van-e köze a megrongált gázvezetékhez.
A gázvezeték finn üzemeltetője szerint a helyreállítási munkálatok legkevesebb öt hónapig tartanak, ezalatt Finnország az inkoói LNG-terminálon keresztül tudja fedezni a földgázszükségletét.
Több mint egy éve, 2022 szeptember 26-án tenger alatti robbanásokat követően négy óriási szivárgást észleltek az Európa földgázszükségletének nagy részét Oroszország irányából biztosító Északi Áramlat-I. és Északi Áramlat-II. vezetéken. A robbanások körülményei máig feltáratlanok.
A földgáz Finnország energiafogyasztásának mintegy 5 százalékát teszi ki, elsősorban az iparban, illetve áramtermelésre és fűtésre használják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitálalt a mérnök, ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Parlament: bent a Fidesz újraírja az Alaptörvényt, kint az ellenzék blokádot von

Furfangos módszerrel ússzák meg a tranzakciós díjat

Ezermilliárd forintot érő arany van a Balatonban, mégse bolygatná a kormány

Forint-hinta: így indítja a hetet a magyar fizetőeszköz

Túrázók zuhantak a mélybe a Mátrában és Visegrádnál

Történelmi üzlet: magyar cégek is részt vehetnek a szaúdi digitális átállásban
