Szerbia azzal fenyegetőzött, hogy kilép a 2024-es Európa-bajnokságról, ha az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem bünteti meg Albániát és Horvátországot a szerbellenes skandálások miatt, amelyeket szurkolóik a szerdai 2-2-es döntetlen során hallattak.

Összefogtak az ellenfelek a gyűlölködésben

Az ügy előzménye az volt, hogy a szerdai horvát-albán meccs 59. percében az albán tábor azt skandálta kórusban, hogy „Ubij, ubij Srbina” – amely azt jelenti magyarul: öljétek meg a szerbeket. A helyzet ráadásul tovább fokozódott, amikor az ellentábor, tehát a horvát szurkolók is rácsatlakoztak az albánokra, s együtt ordították a Szerbia ellenes rigmust. 

A szerb szövetség (FSS) főtitkára, Jovan Surbatovics a történteket botrányosnak és elfogadhatatlannak nevezte, majd közölte, szankciókat fognak kérni az UEFA-tól, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nem folytatják a versenyt. A főtitkár ugyanis azzal fenyegetőzik az UEFA felé, hogy kiszállnak az Európa-bajnokságról, ha nem büntetik meg a horvátokat és az albánokat. 

sr
Mirlind Daku viselkedése bizonyára komoly következményekkel jár majd

S ha mindez nem lenne elég, tovább rontott a történeten, hogy az albánok egyik játékosa, Mirlind Daku is aktívan részt vette az uszításban:

a mérkőzés után elkérte a szurkolók megafonját, majd abba ordított szerb- és észak-macedón ellenes rigmusokat.

Az akcióra a közösségi média egyöntetűen reagált, miszerint soha nem láttak még profi sportolót így viselkedni.

Egy újságírót már kihajított az UEFA

Jovan Surbatovics úgy fogalmazott: „biztos vagyok abban, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség büntetni fogja a renitenseket, hiszen arra a felhívásunkra már reagáltak, hogy az úgynevezett albániai újságírót távolítsák el a tornáról”idézi a főtitkárt a The Athletic.

Az „úgynevezett albániai újságíróról” szóló Surbatovics-megjegyzés egy koszovói televíziós riporterre utal, akit a vasárnapi, Anglia elleni mérkőzésen láttak kétfejű sas jelet mutogatni a szerb szurkolók felé. A keresztbe tett kézzel végzett gesztus a Nagy-Albánia zászlaját jelképezi, és az albánok, valamint a szerbek között az 1990-es évek elején bekövetkezett Jugoszlávia felbomlása óta feszültség forrása. A riportert végül „kötelességszegés” miatt eltiltották a tornán való munkavégzéstől.

Már el is kezdődött a nyomozás, ám Szerbiának vannak kérdései

Az UEFA csütörtökön késő éjjel be is jelentette, hogy vizsgálatot indított azon szerb állítások miatt, amelyek szerint Albánia és Horvátország szurkolói a B-csoport szerdai meccsén azt skandálták, hogy „öld meg, öld meg, öld meg a szerbet”.

Közleményében az európai futballt irányító testület elmondta, etikai és fegyelmi felügyelőt jelöltek ki, hogy „vizsgálatot folytasson a szurkolók esetleges rasszista és/vagy diszkriminatív magatartásával kapcsolatban” a hamburgi 2-2-es találkozón történtek miatt. Hozzátették, az ellenőr az albán támadó, Mirlind Daku „állítólagos nem megfelelő viselkedését” is kivizsgálja.

Az „öld meg a szerbeket” rigmussal kapcsolatban az FSS megkérdezte az UEFA-t, hogy miért nem alkalmazta a három lépésből álló eljárást a stadionokon belüli rasszista incidensek kezelésére.

A 2009 óta érvényben lévő szabály szerint ugyanis ilyen esetben a mérkőzés tisztségviselői leállíthatják a játékot, hogy helyszíni, nyilvános közbelépéssel kezeljék a rasszista viselkedést. Ha ez nem sikerül, a játékvezető legfeljebb 10 percre leküldheti a játékosokat a pályáról, miközben további felszólításokkal próbálja rendere utasítani a helytelenül viselkedő szurkolókat. Ha pedig így sem járnak sikerrel, a játékvezetőnek jogában áll lefújni a meccset.

Az FSS hangot adott annak, hogy ha ezt a szabályt korábban már sikerült alkalmazni ennél jóval enyhébb esetekben, akkor most miért nem érezte az UEFA, hogy közbe kell lépnie. Ettől függetlenül azonban a szerb szövetség nagyon bízik abban, hogy az európai irányító testület „sürgősen és szigorúan megbünteti” a felelősöket a kántálásért. A globális sportsajtó szerint viszont

szinte semmi esély nincs arra, hogy az UEFA még a csoportkörök alatt, vagy az egyenes kieséses szakasz elején lezárja az ügyet. Ebben az esetben pedig a szerbek kilépéssel való fenyegetése teljesen haszontalannak bizonyul,

hiszen nem áll túl jól a szénájuk, hiszen jelenleg 1 ponttal és negatív gólkülönbséggel a C csoport utolsó helyén állnak.

Más miatt már büntetett az UEFA

Az idei Eb-n az Európai Labdarúgó-szövetség már közel 32 ezer fontra büntette az albán szövetséget szurkolóik olaszok ellen tanúsított viselkedése miatt . Az okok között szerepelt tárgyak pályára hajigálása, tűzijáték gyújtása a lelátón, pályára való illetéktelen behatolás és „sporteseményre nem illő provokatív üzenet közvetítése”.

A szerbeknek sem kell a szomszédba menni, ha gyűlölködésről van szó. Az FSS-t valamivel több mint 12 ezer font pénzbírsággal sújtották szurkolóik Anglia elleni meccsen mutatott viselkedése miatt. Többek között az a transzparens szúrta az UEFA szemét, amely Szerbia követeléseit erősítette meg a túlnyomórészt albánok lakta Koszovó köztársasággal szemben.

Ezen felül hét szerb szurkolót is letartóztatott a rendőrség, miután a gelsenkircheni meccs előtt összecsapások történtek az angol szurkolókkal, sőt

az UEFA vizsgálatot indított amiatt is, hogy a szerb szurkolók folyamatosan verbálisan inzultálták az angol csapat fekete játékosait.

Az idei foci Eb-n tehát zajlik az élet, sajnos nem csak gólokban, hanem gyűlölködésben, rasszizmusban és uszításban is gazdag a torna. A folytatást illetően minden bizonnyal meghatározó lesz, hogy mennyire lép fel keményen az Európai Labdarúgó-szövetség, s ezzel mennyire veszi majd el a kedvét a randalírozástól a szurkolóknak. Az mindenesetre „bravúr”, hogy 3 nemzetnek is sikerült felülmúlni a mindig balhés angolokat, akik egyelőre nem azzal kerülnek be a hírekbe, hogy szétvernek egy várost, hanem, hogy halálra unják magukat saját csapatuk elképesztően unalmas meccsein.