Egyre több nemzetközi segély érkezik a földrengés sújtotta Mianmarba; a szomszédos országokból vasárnap hadihajókat és repülőgépeket küldtek segélyekkel és mentőszemélyzettel – adta hírül az MTI.
A pénteki 7,7-es erősségű rengésnek, amely Mianmarban az elmúlt évszázad egyik legerősebb rengése volt, legalább 1600 halálos áldozata és 3400 sérültje van – közölte a katonai kormány.
„Minden katonai és polgári kórháznak, valamint egészségügyi dolgozóknak összehangoltan és hatékonyan kell együttműködniük a hatékony orvosi ellátás biztosítása érdekében” – fogalmazott a junta vezetője, Min Aung Hlaing altábornagy az állami média szerint.
Az Amerikai Földtani Szolgálat előrejelző modellezése szerint
Mianmar halálos áldozatainak száma meghaladhatja a tízezret, a veszteségek pedig meghaladhatják az ország éves gazdasági teljesítményét.
Évek óta ez a legtöbb halálos áldozattal járó természeti katasztrófa, amely Mianmart érte, az ENSZ szerint megrongálta a létfontosságú infrastruktúrát, köztük egy repülőteret, autópályákat és hidakat, ami lelassította a humanitárius műveleteket.
Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala szerint Mianmar középső és északnyugati részén, köztük Mandalajban és Sagaingban a kórházaknak nehézséget okozott a sérültek nagyarányú beáramlása.

A szomszédos országok közül India, Kína és Thaiföld küldött segélyeket és csapatokat, de érkezett segítség Malajziából, Szingapúrból és Oroszországból is.
Indiai katonai repülőgépek szombaton többször is bevetésre indultak Mianmarba, többek között ellátmányt és kutató-mentő csapatokat szállítottak Najpjidóba, a fővárosba, amelynek egyes részeit a földrengés romba döntötte.
Rengeteg az áldozat: megrendítő fotókon a pusztító földindulás Mianmarban
A Richter-skála szerinti 7,7-es földmozgás dúlta fel a mianmari lakosok életét. Részletek.Az indiai hadsereg segít felállítani egy tábori kórházat Mandalajban, és a haditengerészet két, ellátmányt szállító hajója Mianmar kereskedelmi fővárosába, Jangonba tart – számolt be Szubrahmanjam Dzsaishankar indiai külügyminiszter.
Kapcsolódó
Több kínai mentőcsapat is megérkezett, köztük egy, amelyik a délnyugati Jünnan tartományból, szárazföldön érkezett – jelezte Kína mianmari nagykövetsége a közösségi médiában.
A mianmari állami média azt közölte, egy 78 fős szingapúri csapat, amelyet mentőkutyák kísértek, vasárnap már Mandalajban dolgoztak.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Zelenszkij megmutatná az ukrán halottakat Trumpnak, mielőtt utóbbi lepacsizna az oroszokkal

Nem létező guruló dollárok: benézte a minisztérium a költségvetést

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat
Beütött a krach, leáll a General Motors egyik gyára

Változás jön kedden a kutakon, érdemes előre tájékozódni
