Egymást érik a politikai válságok a franciáknál, ahol ismét újabb mélypont közeleg, ugyanis az összeomlás fenyegeti Michel Barnier kormányát. A helyzet röviden: a baloldali szövetség és a jobboldali nacionalisták bizalmatlansági szavazása már a héten megbuktathatja Michel Barnier miniszterelnök jobbközép kormányát – kevesebb, mint három hónap kormányzás után.
Ami lényegében idáig vezetett, hogy időközben eszkalálódott a vita a Michel Barnier által tervezett megszorító költségvetés körül. Olyannyira, hogy az Új Népfront baloldali szövetség bizalmatlansági szavazást indítványozott a kormány ellen, amelyhez csatlakozott a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés is. Így valószínűleg szerdán kerül sor a Barnier politikai jövőjéről szóló voksolásra.
Már szerdán kormányt buktathatnak a franciák
A szavazás várhatóan valóban „bizalmatlansági lesz”, és a képviselők többsége várhatóan arra fog szavazni, hogy vonják meg a bizalmat a rövid ideje regnáló francia kormánytól, azaz bukjanak. A matematika nagyon egyszerű: Le Pen táborával együtt az ellenzéki pártok együttesen elérik az ehhez szükséges abszolút politikai többséget, a 289 szavazatot – írja elemzésében a Die Welt.
Jó kérdés, mi lesz ezután? Az biztos, hogy Emmanuel Macron elnöki pozíciója egyelőre érintetlen marad, ugyanakkor a Barnier kormány bukása egyúttal őt is valamiféle nyomás alá fogja helyezni, hiszen a mostani francia kormány tagjai közt vannak a Macron-féle centrista párt tagjai is. Az ellenzék, jobb és bal egyaránt remélheti, hogy a kormány megbuktatásával rávehetik Macront, hogy
az eredetileg 2027-ben esedékes elnökválasztás helyett előrehozott elnökválasztást írjon ki. Macron azonban többször is hangsúlyozta korábban, hogy hivatali ideje végéig államfő akar maradni.
A tényeknél maradva, egyelőre új parlamenti választások sem lesznek a franciáknál, várhatóan hiába bukik meg a kormány. (Emmanuel Macron tavasszal feloszlatta a nemzetgyűlést és új választásokat írt ki.) Új választásokat tartani legkorábban csak egy évvel a második választási forduló után, tehát júniusban lehet. Mindezen a kormány bukása sem változtat.
A helyzetet bonyolítja, hogy a nemzetgyűlésben jelenleg nincs többsége sem a centrumerőknek, sem a baloldali tábornak, sem a jobboldali nacionalistáknak és szövetségeseiknek. Amennyiben a bizalmatlansági szavazás az ellenzéki várakozásoknak megfelelően sikeres lesz, Barnier miniszterelnöknek be kell nyújtania lemondását és a kormány lemondását Macron elnöknek.
Macronnak ezt követően ügyvezető jelleggel hivatalban kell hagynia az aktuális kormányban lévő minisztereket, amíg új francia kormány nem lesz. Mivel a politikai erőviszonyok semmit sem változtak a nyárhoz képest, az új miniszterelnöki casting és a következő kabinet kijelölése nagy eséllyel ezúttal sem lesz fáklyás menet. Ráadásul a jövő évi költségvetést sem fogadták még el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!