Franciaország szigorúan tiltja a vallási szimbólumok viselését az állami iskolákban és kormányzati épületekben, azzal érvelve, hogy azok sértik a világi törvényeket. A fejkendő viselése 2004 óta tilos az állami iskolákban – írja a BBC.
„Amikor belépünk egy osztályterembe, nem szabad, hogy a tanulók vallását pusztán a kinézetükből meg lehessen állapítani. Úgy döntöttem ezért, hogy abayát többé nem lehet viselni az iskolákban” –mondta Gabriel Attal oktatási miniszter a francia TF1 televíziónak.
A lépés hónapok óta tartó vitát követően született meg az abaya-viselésről. A ruhadarabot egyre gyakrabban viselik az iskolákban, ami politikai megosztottságot eredményezett: a jobboldali pártok a betiltást szorgalmazzák, míg a baloldaliak a muszlim nők és lányok jogai miatt aggódnak.
Mit keresnek vallási szimbólumok egy szekuláris szentélyben?
„A szekularizmus azt jelenti, hogy az ember az iskolán keresztül emancipálódhat” – tette hozzá Attal a TF1-nek, azzal érvelve, hogy az abaya „egy vallási szimbólum, amelynek célja, hogy próbára tegye a köztársaság szekuláris szentélyének az ellenállását, amelyet az iskola jelent.
2010-ben Franciaország betiltotta a teljes arcot takaró fátyol nyilvános viselését, ami felháborodást váltott ki az ottani ötmilliós muszlim közösségben.
Franciaország a 19. század óta szigorúan tiltja a vallási jelképeket az iskolákban, beleértve a keresztény szimbólumokat, például a nagy kereszteket, hogy ezzel próbálja visszaszorítani a katolikus befolyást a közoktatásban.
Az évek során a törvényt a változó lakosságnak megfelelően frissítették, amely most már a muszlim fejkendőt és a zsidó viseletet, a kipát is magában foglalja, de az abayát eddig még nem tiltották be teljesen.
Az iszlám szimbólumokról szóló vita azóta éleződött ki, hogy 2020-ban egy csecsen menekült lefejezte Samuel Paty francia tanárt a Párizs egyik külvárosában lévő iskolája közelében. A tanár „bűne” az volt, hogy Mohamed próféta karikatúráit mutatta meg a diákoknak.
A bejelentés Attal első jelentős politikai döntése, akit Emmanuel Macron elnök 34 évesen, idén nyáron nevezett ki Franciaország oktatási miniszterévé. A CFCM, a számos muszlim egyesületet képviselő országos testület szerint a ruhadarabok önmagukban nem vallási jelképek.
Franciaország szigorít: reszkethetnek a külföldi befektetők
Párizs szigorúbban ellenőrzi a jövőben azokat a cégeket, amelyekben a külföldi, nem európai befektetők részesedése meghaladja a 10 százalékot. A francia kormány szerint ez most kritikus feladat a nemzeti szinten stratégiai fontosságúnak ítélt iparágak terén.Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!