Letartóztatott és kihallgatott a rendőrség egy francia szenátort, akit azzal gyanúsítanak, hogy nemi erőszak szándékával elkábított egy parlamenti képviselőt. A 66 éves Joël Guerriau-t, a Demokraták és Függetlenek Uniójának jobbközép politikusát a héten állították elő párizsi otthonában, amelyet az irodájával együtt átkutattak – írja a The Guardian.
A francia ügyészség az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy a férfit azért hallgatják ki, mert olyan anyagot adhatott be egy személynek, amely „képes megváltoztatni a felfogóképességét vagy a cselekedeteinek irányát, nemi erőszak vagy szexuális erőszak elkövetése céljából”. Az állítólagos incidens kedd este történt.
A rendőrségi feljelentést tevő nő a parlament alsóházának a tagja, de személyéről az ügyészség egyelőre nem adott pontosabb tájékoztatást. A hölgy azután lett rosszul, hogy Guerriau otthonában egy pohárból ivott. Az ügyészek szerint az elvégzett orvosi vizsgálatok ecstasy jelenlétét mutatták ki a szervezetében A szenátor otthonában tartott házkutatás során pedig meg is találták a kábítószert.
A bankárként dolgozó Guerriau-t 2011-ben választották be a szenátusba, ő lett a külügyi-, védelmi- és fegyveres erők bizottságának alelnöke. Ügyvédje, Rémi-Pierre Drai azt mondta: „Nagyon messze vagyunk a valóságban attól az illetlen értelmezéstől, amelyet az első médiabeszámolókból lehet levezetni.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!