„Ha azt gondoltuk volna, hogy már mindent tudunk a háborúról, az elmúlt napok áthúzták a számításainkat” – ezzel a gondolattal nyitotta meg Török Bernát, az Eötvös József Kutatóközpont igazgatója a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megrendezett „Orosz-ukrán háború három éve – értékelés” című kerekasztal-beszélgetést. Egy fegyveres konfliktus, amely nem csupán a frontvonalakat nyitotta meg Európában a XXI. században, hanem a világ geopolitikai rendjét is megrengette. Míg a harctéren számos fordulat történt a totális orosz invázió óta, a diplomáciai és stratégiai következmények egyre mélyebb nyomokat hagynak a nemzetközi politikában – különösen az elmúlt hetekben a Trump által keltett forgószélben. A háborút lezáró felcsillanó remény fényében talán a legfontosabb kérdés az: visszaállítható-e a status quo, illetve, ha nem, akkor hol lesz az új világrendben Európa helye? Többek között erre a kérdésre keresték a választ hazánk meghatározó szakértői.

A John Lukacs Intézet szervezésében rendezett eseményen neves szakértők – Deák András, Csiki Varga Tamás, Kemény János, Egeresi Zoltán és Csoma Mózes – elemezték a háború eddigi eredményeit, következményeit és a globális hatásokat. A diskurzust Tálas Péter, az intézet egyetemi docense moderálta.

Ukrajna: A függetlenség ára és a nyugati támogatás határai

„Bár az ország nem szenvedett stratégiai vereséget – területeinek egy része ugyan megszállás alá került, de függetlenségét megőrizte –, az emberi és anyagi veszteségek súlyos terhet rónak az ukrán társadalomra és gazdaságra” – fogalmazott Csiki Varga Tamás, az NKE EJKK Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. Ukrajna fennmaradásának ára a nyugati támogatás masszív áramlása volt: katonai eszközök, pénzügyi segélyek és hírszerzési információk formájában érkezett segítség tette lehetővé, hogy az ország egyáltalán talpon maradjon az orosz túlerővel szemben.

Csiki Varga Tamás szerint azonban a harmadik év végére egy kulcskérdés vált meghatározóvá: meddig tart még a nyugati támogatás?

Az Egyesült Államok a Trump-adminisztráció visszatérésével, komoly bizonytalanságot keltett.

Az új amerikai külpolitikai teljesen tranzakcionális alapokra helyezte az ukrajnai támogatást, amelyben a segítségnyújtást feltételekhez kötötték, ám ezt az ukrajnai vezetés nem fogadta el. Csiki Varga Tamás szerint a legrosszabb forgatókönyv alapján a folyamat egy újabb Jalta 2.0-hoz vezethet, amelyben nagyhatalmi alkuk dönthetnek Európa új geopolitikai térképéről.

A szakértő hangsúlyozta a háború a szárazföldi hadviselés jövőjét is radikálisan átalakította. Két dimenzióban vált szükségessé a felkészülés: egyrészt a modern, speciális képességek fejlesztésére – mint például a drónhadviselés, amely valós időben biztosít felderítést és támadási lehetőségeket; másrészt a hadviselés „mélységére”, vagyis a hosszú távon is fenntartható háborús erőforrások biztosítására. Az új technológiák elterjedése – mint a drónok és az elektronikai hadviselés eszközei – gyökeresen megváltoztatta a csatatéri környezetet: ma már szinte lehetetlen észrevétlenül mozogni a frontvonalon, hiszen akár három jármű, vagy két gyalogos is azonnal észlelhető – tette hozzá Csiki Varga Tamás.

A szakértők kifejtették, a háború egyben a fegyvergyártók számára is tesztelési tereppé vált: az új harci eszközök valós körülmények között bizonyíthatták hatékonyságukat. A tapasztalatok alapján a modern haditechnika teljesítményének értékelése és adaptálása alapvető fontosságú lett az európai hadseregek számára is.

Az orosz gazdaság: szankciók és túlélési stratégiák

A nyugati szankciók célja az volt, hogy megtörjék Oroszország gazdasági erejét – ám Deák András elemzése szerint a Kreml egyelőre sikerrel kerülte el az összeomlást.

„Moszkva sokáig anticiklikus gazdaságpolitikát követett, így hatalmas tartalékokat képzett, aztán 2022-ben rekordméretű külkereskedelmi mérleget könyvelhetett el a megugró energiaárak miatt, és ezt fordíthatta fegyverkezésre.”

Deák András úgy látta az orosz tartalékok lassan kimerülnek, és a gazdaság az elhúzódó háború hatására egyre nagyobb nyomás alá kerül. Az államosítások és az energiaexportból származó bevételek fenntartják a katonai gépezetet, de a társadalmi feszültségek fokozódása előbb-utóbb destabilizáló hatással lehet.

A globális olajpiacon az orosz befolyás csökkentése érdekében bevezetett tavalyi szankciók – bár nem hozták el a gyors összeomlást – hosszú távon alááshatják Moszkva gazdasági potenciálját, különösen a technológiai szektorban jelentkező elmaradások miatt.

Geopolitikai átrendeződés: Törökország, Irán és Észak-Korea szerepe

Az orosz-ukrán háború nemcsak Kijev és Moszkva konfliktusa – a globális hatalmi viszonyok átrendeződése is zajlik. Egeresi Zoltán kiemelte, hogy „Törökország az elmúlt három év egyik legnagyobb nyertese lett”, hiszen pragmatikus kapcsolatait mind Ukrajnával, mind Oroszországgal fenn tudta tartani. Miközben Ankara gazdasági és katonai mentőövet dobott Ukrajnának, ugyanakkor Moszkvával is megőrizte energetikai együttműködését – különösen a gázexport és a turizmus terén. Az orosz befolyás gyengülése a Kaukázusban lehetőséget adott Törökországnak arra, hogy stratégiai szerepét megerősítse. Azerbajdzsánnal karöltve legyőzték Örményországot, ezáltal kivonultak a térségből az orosz katonák. Irán szintén közeledett Oroszországhoz, főként fegyverszállítások és stratégiai megállapodások révén. Azonban Szíriában közösen szenvedtek stratégiai vereséget az Aszad-rezsim összeomlásával. 

A nyugati közvélemény számára az orosz-ukrán háború harmadik évének egyik legváratlanabb fejleménye Észak-Korea katonai részvételének megerősítése volt – hangsúlyozta Csoma Mózes, Magyarország volt dél-koreai nagykövete. Csoma szerint

Észak-Korea részvétele nem pusztán a Moszkvával ápolt jó viszonyról szól, hanem stratégiai lehetőséget is jelent a nemzetközi elszigeteltségből való kitörésre.

Az elmúlt két évtizedben Észak-Korea fokozódó nemzetközi nyomással nézett szembe, amely 2017-ben érte el csúcspontját, amikor még Oroszország és Kína is megszavazta az ellene irányuló ENSZ-szankciókat. Az orosz-ukrán konfliktus azonban lehetőséget teremtett arra, hogy Phenjan új szövetségi kapcsolatokkal enyhítse a nemzetközi izolációt.

A világsajtó jelentős várakozással tekintett az észak-koreai katonák ukrajnai megjelenésére, ám a realitás hamar kiábrándítóvá vált. A harctérre vezényelt észak-koreai alakulatok nem elit egységek voltak, hanem sorkatonaság, amely alacsony kiképzettség és elavult felszerelés miatt jelentős veszteségeket szenvedett el. A kérdés, hogy Oroszország hogyan fogja honorálni Észak-Korea segítségét, továbbra is nyitott. „Valószínűsíthető, hogy Moszkva katonai fejlesztési programokkal, technológiai transzferrel és a haderő modernizálásával fogja meghálálni a phenjani támogatást” – mutatott rá Csoma.

Az amerikai stratégiai váltás és Európa bizonytalan jövője

Tálas Péter hangsúlyozta: „Európának készülnie kell arra, hogy az Egyesült Államok csökkenti európai biztonsági szerepvállalását.” Az európai vezetők egyre inkább arra kényszerülnek, hogy önálló védelmi stratégiákat dolgozzanak ki, különösen Németország, Franciaország, a balti államok és Skandinávia részvételével. Csiki Varga Tamás szerint „jelen pillanatban Európa önállóan képtelen megállítani Oroszország katonai nyomását – a NATO keretein kívül egy új, szűkebb szövetségi rendszer lehet a jövő útja.” Az Európai Unió gazdasági ereje meglenne ahhoz, hogy önállóan is finanszírozza Ukrajna túlélését, de az EU27-ek politikai egysége nélkül ez szinte lehetetlennek tűnik.

Tálas Péter úgy vélte, az esetleges tűzszünet nem jelentene békét, csupán szünetet a harcokban – és a geopolitikai játszma folytatódna.

A kérdés már nem az, hogy ki győz a harctéren, hanem hogy milyen világrend jön létre a konfliktus után.

Deák András rámutatott két narratíva verseng egymással a moszkvai hatalmi elit céljairól: az egyik szerint a Kreml megelégedne azzal, ha a közvetlen szomszédságában egy „szürkezónát” hozna létre, amely nem csatlakozik a NATO-hoz. A másik, agresszívebb forgatókönyv szerint azonban Oroszország tovább is léphetne, és a balti államok destabilizálásával kiterjeszthetné befolyását. „Oroszország céljai nem feltétlenül jelentenek közvetlen NATO-konfrontációt, de a posztszovjet térség befolyásolása a reálpolitika mentén hosszú távon továbbra is prioritás marad Moszkva számára” – hangsúlyozta Deák.

Mi következik a háború után?

A szakértők egybehangzóan úgy gondolták, egyelőre nem lehet semmi konkrétumot kijelenteni a háború lezárásával kapcsolatban, azonban kifejtették mi történhet utána. Csiki Varga Tamás felvetette egy átfogó nemzetközi rendezés lehetőségét, amely nem az érdekszférák felosztásán alapulna, hanem a feszültségcsökkentés és az ellenőrzött fegyverzetcsökkentés elvén. „A fenyegetés két pilléren nyugszik: a képességen és az akarat meglétén. Míg a NATO katonai képességei adottak, az akarat, hogy ezeket valóban alkalmazzák, kérdéses lehet Moszkva szemszögéből. Egy ellenőrzött lefegyverzési folyamat mindhárom oldalon – NATO, Ukrajna és Oroszország részéről – csökkenthetné a feszültséget” – fogalmazott Csiki.

Tálas Péter felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok részéről az új adminisztráció részéről felmerült a NATO 5. cikkelyének – azaz a kollektív védelem elvének – újraértékelése. „Ha az Egyesült Államok akár csak megkérdőjelezi a kollektív védelmi kötelezettséget, az azonnal megerősítheti Oroszország kísértését, hogy kipróbálja a NATO elszántságát, különösen a balti államok esetében” – jelentette ki Tálas. Szerinte

egy ilyen helyzet Moszkva számára „felhívás lenne a keringőre”, hiszen a nagyhatalmak közötti ütközőzónák történelmileg sosem maradnak tartósan betöltetlenül.

A beszélgetés végén Csiki Varga Tamás arra is figyelmeztetett, hogy a mostani konfliktus egy új geopolitikai korszak hajnalát is jelentheti. Az érdekszférák újraosztása és az európai biztonsági architektúra átalakítása nem csupán Oroszország ambícióinak, hanem az amerikai külpolitikai irányváltásnak is a következménye lehet. „A következő évek kérdése az lesz, hogy Európa képes lesz-e önállóan megvédeni érdekeit, ha az Egyesült Államok csökkenti katonai jelenlétét a kontinensen” – zárta gondolatait és a beszélgetést a kutató.