Amikor valami érthetetlen dolog történik, megnyugtató lehet a régi klisékhez folyamodni. Winston Churchill híres leírása Oroszországról, miszerint az egy „rejtélybe burkolt rejtély”, összefoglalja azt, amit sok orosz elemző érez a hétvégi, Jevgenyij Prigozsin Wagner-parancsnok által vezetett, meghiúsult fegyveres lázadás után. Bár a válaszok továbbra is hiányoznak, néhány elem fontosnak tűnik ahhoz, hogy segítsen eligazodni a ködben – írja elemzésében Samantha de Bendern a The Gaurdianban.

Erős érvek szólnak amellett, hogy Vlagyimir Putyint meggyengítette Prigozsin mostani lázadása. 23 év óta először sok orosz ébredt szombat reggel azzal a kérdéssel, hogy vajon az elnökük még mindig ura-e a helyzetnek. Néhány órával azután, hogy a láthatóan megrendült Putyin bejelentette, hogy az árulókat megbüntetik, a Prigozsin elleni vádakat ejtették, és fegyveresei, akik állítólag lelőttek egy szállítórepülőgépet és legalább két helikoptert (a pontos számot még nem erősítették meg), és megöltek néhány magasan képzett katonai pilótát, biztonsági garanciákat kaptak.

„Ez azt jelzi, hogy Putyinnak engedményeket kellett tennie Prigozsinnak, és egy olyan országban, ahol a hadsereget kritizáló közösségi média-bejegyzésért börtönbüntetés járhat, a gazdagok és hatalmasok, valamint az egyszerű polgárok közötti szakadékot szemérmetlenül, a nyilvánosság előtt megerősítették.

Az orosz hadsereg, amely hónapok óta stagnál az ukrán fronton, képtelen volt – vagy nem volt hajlandó – megállítani Wagner előrenyomulását az orosz terület nagy részein

– állapítja meg Samantha de Bendern.

A megbénult államban felrúgták a társadalmi szerződést

Putyin ki nem mondott társadalmi szerződése az orosz néppel az, hogy a demokratikus szabadságjogokért cserébe stabilitást és biztonságot ad nekik. Ezt a szerződést most megszegték. „Egy demokráciában mindez felérne a politikai halállal, de Oroszország nem demokrácia és nem is működő állam. Az elmúlt napokban történteket csak úgy lehet értelmezni, ha az eseményeket egy bűnbandák közötti viszály prizmáján keresztül szemléljük, amelyben az egyes maffiafőnökök olyan nagy befolyással bírnak, hogy az erőviszonyok könnyen felborulhatnak.

Az a tény, hogy Prigozsin még mindig életben van, azt jelzi, hogy bármi is van a kezében Putyinnal szemben, olyan jól védik láthatatlan szövetségesei, hogy az orosz elnök számára biztonságosabb, ha egyelőre életben hagyja.

Az orosz elnök házifeladata 

Putyinnak két tényezővel kell megküzdenie, ha meg akarja szilárdítani ezt a kis győzelmet. Egy olyan diktatúrában, amely szereti magát demokráciának kiadni, a rendszeren belüli töréseket, amelyeket ez a lázadás feltárt, szigorúbb elnyomással, és a média még nagyobb ellenőrzésével kell majd kezelni. A hazafias őrjöngés felkorbácsolása és néhány, lehetőleg külföldi bűnbak szépen lezárná a konfliktust.

Prigozsin 25 000 emberét, akik készen álltak arra, hogy a reguláris hadsereg ellen vonuljanak, szintén kezelni kell majd.

Ha ehhez hozzáadjuk a mintegy 32 000 leszerelt volt Wagner-katonát, akiket Prigozsin hálózatán keresztül helyeztek készenlétbe, amikor a lázadás elkezdődött, akkor az orosz államnak most közel 60 000 harci tapasztalattal rendelkező, dühös emberrel kell megbirkóznia, akiknek egy része még mindig fegyverben van, és akiknek többsége bűnözői múlttal rendelkezik. Néhányukat, különösen azokat, akik úgy érzik, hogy Prigozsin elárulta őket, esetleg a reguláris hadseregbe csábítják. A többiek veszélyt jelentenek majd a társadalmi rendre, hacsak nem sikerül őket félelemmel vagy erőszakkal kordában tartani. A jövő borúsnak tűnik.

E sorok írásakor Oroszország-szerte Wagner-plakátokat tépnek le.

De az a tény, hogy Prigozsin még életben van, azt jelzi, hogy még mindig van szerepe. Belaruszban biztonságban lesz, de elég közel ahhoz, hogy a Kreml hasznára legyen. Nem valószínű, hogy Aljakszandr Lukasenka jelentős szerepet játszott volna a Prigozsin és Putyin között létrejött alkuban.

Orosz források azt állítják, hogy Alekszej Gyumin, a Prigozsin hadseregének megállóhelyéül szolgáló Tula terület kormányzója és Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács nagyhatalmú vezetője voltak a főtárgyalók. Gyumin az elnök egykori testőre, akit sokan Putyin potenciális utódjának tekintenek, aki a hűséget, a fiatalságot és a friss vért testesíti meg.

Lukasenka learatja a Wagner-Kreml-alku gyümölcseit

Aljakszandr Lukasenka a tárgyalások frontembereként engedelmesen megtette, amit a gazdája parancsolt, így megóvva Putyint és pártfogoltját attól, hogy a Prigozsinnal való kapcsolattartás beszennyezze őt. Ha tényleg Fehéroroszországban köt ki, Prigozsin lehet a katalizátor, hogy a belorusz férfiakat végre bevonják a háborúba anélkül, hogy Lukasenkának a reguláris hadseregét kellene küldenie, aminek Putyin nyomása ellenére eddig ellenállt.

„Képzeljünk el egy Minszkben újra bejegyzett Wagner-csoportot, amely képes fehérorosz elítélteket toborozni, vagy más módon belorusz férfiakat kényszeríteni a háborúba. A létszám nem biztos, hogy elegendő lenne ahhoz, hogy komolyabb területfoglalásokat hajtsanak végre Ukrajnában, de arra kényszerítené az ukránokat, hogy megerősítsék az északi határukat, és ezzel embereket vonnának el a keleti és déli frontvonalakról” – írja a francia LCI televízió politikai kommentátora.